Üdvös állandóság

„A Werdernél nagybetűkkel írják a folytonosságot” – írták az egyik internetes oldalon a klubról készült portréban. Nehéz lenne vitatkozni vele, és nehéz lenne vitatni az érdemeit. Ha ugyanis a klubnál megtalálták a megfelelő edzőt, akkor tűzön-vízen át kitartottak mellette. Aki pedig megbukott, nem sok időt töltött a Weser partján. A Werdernél a Bundesliga 1963-as rajtja óta 19 vezetőedző nevéhez összesen 23 periódus köthető – meglehetősen érdekes leosztásban. Tizenheten nem egészen 22 évet húztak le az egyletnél, ketten meg több mint huszonnégyet. A „tizenhetek” a jelentős trófeák (az Intertotó-kupától tekintsünk el) közül összesen eggyel büszkélkedhetnek (Willi Multhaup 1965-ben nyerte meg a klub történetének első bajnoki címét), a nagy páros meg tizenhárommal.

Ráadásul közöttük a szokottnál erősebb a kapocs, hiszen a mester, az „Ottokrácia” megteremtője, Otto Rehhagel (1976, majd 1981–1995) másfél évtizedig volt a főnöke „Herr Werdernek”, az 1999. május 10. óta edzőként dolgozó (a klubot egyébként 1974 óta szolgáló) Thomas Schaafnak. Schaaf egyelőre 5–8-ra áll a nyert trófeákat tekintve példaképével szemben, de május végére felzárkózhat, ha csapata az UEFA- után a Német Kupa fináléját is megnyeri. Ő az, aki átvette a rehhageli örökséget, és aki az elhibázott választások (Aad de Mos, Hans-Jürgen Dörner, Wolfgang Sidka és – a Wolfsburg küszöbön álló bajnoki címe miatt ugyan szentségtörés leírni, de – Felix Magath) után megnyugvást hozott északon. Pedig csak átmeneti megoldásnak szánták, az amatőrcsapat mellől a szezon végéig hátralévő időre emelték ki, a beugrás azonban remek eredményt hozott. A Werder négyből három meccset megnyerve megkapaszkodott, a Bayern ellen pedig diadalmaskodott a kupadöntőben.

Ezzel pedig két lisszaboni hős (1992-ben a portugál fővárosban nyerte meg eddigi egyetlen nemzetközi kupáját a Werder, a KEK-ért a Monacót múlta felül 2–0-ra), a fináléban csereként beszálló Schaaf, illetve az első gólt szerző, menedzsernek kinevezett Klaus Allofs kezébe került a klub sorsa.

„Ők ketten pedig kisebb mélypont után az európai elitbe vezették a Werdert – írta a duóról egy elemző. – Schaaf klubhoz való kötődése legalább olyan erős és különleges, mint Rehhagelé volt. Több mint két évtizeden keresztül volt a játékosa, utána pedig gond nélkül lépett át az edzői stábba. Klaus Allofs-szal ketten a Hanza-kereskedők következetességével, átlátható átigazolási politikával irányítják a klubot. Jóllehet évről évre kulcsemberek hagyják el a klubot, a Bayern után a Werder az elmúlt időszak legkiegyensúlyozottabb csapata.”

A legújabb kori „mágusoknak” is megvan a maguk keresztje, ami ugyanúgy anyagi okokra vezethető vissza, mint az ötvenes-hatvanas évek hullámzása. Az akkoriban az „északi szfinx” ragadványnévvel illetett klub játékosainak a fizetési sapka (fejenként 320 márka lehetett a maximális bér) miatt dolgozniuk is kellett (innen egy másik becenév, a „texasi tizenegy”, mert a futballisták többsége a Werdert támogató amerikai cigarettagyárnál helyezkedett el), a maiaknak meg a másutt jobb anyagi lehetőségek miatt szükséges nézelődniük. Az elmúlt fél évtizedben Mladen Krsztajics (Schalke), Aílton (Schalke), Valerien Ismaël (Bayern), Johan Micoud (Bordeaux), Miroslav Klose (Bayern) és Tim Borowski (Bayern) is elhagyta a gárdát, s már biztos, hogy a nyáron Diego is megy (hogy a Juventusba vagy a Bayernbe, nehéz megmondani…) – a Werder viszont mindig talpra állt, mert az átigazolási piacon mindig talált olyan futballistát, akit vagy nem fedeztek még fel (így Aíltont és Claudio Pizarrót), vagy máshol megbukott, Brémában viszont kivirult (Diego a legjobb példa erre).

Most pedig rajta áll, hogy megszakítsa a német klubok szokatlanul hosszúra nyúlt nyeretlenségét az európai porondon. Az első (nyugat)német kupagyőzelem (1966, KEK, Dortmund) óta még egyszer sem kellett annyit várni a következő sikerre, mint most. Korábban hét esztendő volt a csúcs (a Bayern 1967-es KEK- és 1974-es BEK-sikere közötti korszak), most viszont nyolc éve, a Bayern BL-győzelme óta tart az aszály az Anglia (29 kupagyőzelem), Spanyolország (29) és Olaszország (28) mögött negyedik legeredményesebb nemzetnek számító Németországban (16, az NDK-val együtt 17 diadal).

Az esős északról érkező Werdernek illene véget vetnie ennek.