Pénzről egy szót sem!

Prukner László szemlátomást roppant feldúltan nyilatkozott. Olyan szavakat használt, mint hogy felháborító, szégyenletes, megmagyarázhatatlan, majd azzal fejezte be, hogy játékosai saját magukat alázták meg.

Akkor alig húsz perccel volt túl a REAC elleni meccsen, amelyen csapata, a Kaposvári Rákóczi gólokban gazdag mérkőzésen döntetlent (3–3) ért el Rákospalotán. Illetve, az, hogy ki mit ért el, nézőpont kérdése, hiszen együttese vezetett 2–0-ra, majd 3–1-re is, így pontosabb az a megfogalmazás, hogy végül be kellett érnie a döntetlennel.

Azóta napok teltek el, ám a kaposvári vezetőedző elkeseredése jottányit sem csillapodott.

„Minden, szombat este elhangzott szavamat és mondatomat vállalom – mondta a szakember. – Rettenetes érzés, hogy ebben az idényben ez volt a harmadik mérkőzésünk, amelyen vezettünk, jobban játszottunk az ellenfélnél, mégsem hagytuk el győztesen a pályát. Ha csak az ilyen meccseket hozzuk, a dobogó közelében helyezkednénk el, és nagyon bánt, hogy vetélytársainknak ki nem kényszerített hibáinkkal sok pontot ajándékoztunk.”

Ettől persze még nem lenne indokolt a kemény jelzők használata, hiszen egy-egy rossz eredmény a játék része, ám a kaposvári vezetők úgy ítélték meg, hogy a játékosok lekezelték a már kiesett REAC-ot, mentálisan feltétlenül alulmaradtak az ellenféllel szemben. A lefújás után Illés János, a Rákóczi ügyvezető elnöke be is ment az öltözőbe, hogy elmondja a véleményét.

„Kijelentettem, hogy aki bármelyik társát hibáztatja ahelyett, hogy magában keresné a hibát, vagy a bajnokság végéig bármilyen formában a pénz szót megemlíti, ötvenezer forint büntetést kap – idézi fel a szombat estét az elnök. – Hirtelen felindulásból elkövetett döntés volt, de tartom magamat hozzá. Ezt a meccset a játékosok elkönnyelműsködték, elszórakozták, és ez ránk eddig még sohasem volt jellemző. A langyos középmezőnyben kötöttünk ki, többen belenyugodtak, hogy sem feljebb, sem lejjebb nemigen kerülhetünk, de ezt az önbecsülésünk, a klub presztízse miatt nem engedhetjük meg magunknak. Az nem érdekelne, hogy valaki a saját jövőjével és egzisztenciájával szórakozik, de itt most többről van szó. A lelátókon ilyenkor játékosmegfigyelők sora foglal helyet, és a klubnak cseppet sem közömbös, hogy kit és mennyiért tud esetleg értékesíteni, azaz a hányaveti játékkal a csapat kárt okoz a Rákóczinak.”

Az elnöknek és a vezetőedzőnek is az fáj talán a legjobban, hogy a csapatot eddig valóban nem jellemezték a botrányok, a lazsálás, ezért is volt képes minden évben olyan áron értékesíteni legjobbjait, hogy a bevétel jelentős segítséget nyújthatott a túléléshez. Illés János elmondta, azért lépett azonnal, mert nem szeretné, hogy ez a mentalitás még egyszer előfordulna, úgy érezte, az első jelnél azonnal cselekednie kell.

Zahorecz Krisztián csapatkapitány természetesen megérti a vezetők indulatait, de nem ért egyet azzal, hogy társai közül néhányan vagy többen lélekben már lezárták volna a bajnokságot.

„Sajnos nem tudom, miért nem tudtunk nyerni néhányszor nyerő állásból, ha tudnám, nyilván előrébb tartanánk – fogalmazott. – A REAC elleni meccset is hoznunk kellett volna, de ahelyett, hogy kétgólos vezetésnél, mondjuk három egynél okosan tartottuk volna a labdát, belementünk a rohanásba, amelyet a lelkes ellenfél diktált. Az utóbbi öt évben, egészen tavaszig, egyszer sem fordult elő, hogy két góllal vezettünk, és mégsem győztünk. Most sem azért történt meg, mert közömbös lett volna számunkra a három pont sorsa, hiszen nem vagyunk a saját zsebünk ellenségei. A döntetlenért járó prémiumot megkapjuk, de a helyezésért járó pénzt csak akkor vehetjük fel, ha legalább a tizedik helyen végzünk, és minél előrébb zárunk, annál nagyobb lehet az összeg. Szombaton megyünk a Vasashoz, utána fogadjuk a Honvédot, két győzelemmel még nyolcadikok is lehetünk. És higgye el mindenki, azok is akarunk lenni, s ezt a pályán be is bizonyítjuk.”

Mondhatni: nem történt semmi különös. Kisiklás, legyen az bármiféle, minden csapat éle-tében előfordulhat, az viszont tanulságos, hogy a vezetők azonnal jelezték: rossz eredményt el lehet érni, de nem mindegy annak a mikéntje. A küzdés, a győzni akarás, az összpontosítás alapkövetelmény, és lássuk be, ezek nélkül egy olyan feltételek között élő csapat, mint a Kaposvár, nem is kapaszkodhatna meg tartósan az élmezőnyben, és nem lehetne annak számottevő tagja. Ami pedig a játékosokat illeti, a sport mindig bőkezű a bizonyítási lehetőségekkel: most is lesz két remek alkalom, hogy megmutassák, a rákospalotai teljesítmény tényleg nem volt több egyszeri kisiklásnál.