Kifelé a betegágyból

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2009.05.14. 22:45
Címkék

Minthogy Huszti Szabolcs a május 20-ig még UEFA-kupacímvédőnek tekinthető Zenitben keresi a kenyerét, három oroszországi légiósunk közül az ő pályafutását kíséri talán a legnagyobb figyelem itthonról, a baj csak az, Dick Advocaat edző ritkán számít a szolgálataira. Amiként a tavaly az előkelő negyedik helyen végző Amkar Permet erősítő Gaál Miklósról, illetve a 2008-as kiírást 13.-ként záró Tom Tomszkban futballozó Németh Norbertről is keveset hallani mostanában – utánajártunk, miért.

A 28. születésnapját éppen szerdán ünneplő Gaál még egyetlen bajnokin sem játszott ebben az idényben, egy hónapja ráadásul beszakadt a vádlija, így óhatatlanul is partvonalon kívül rekedt. A baj pedig nem jár egyedül.

„Rossz diagnózist állított fel az orvos – vág a közepébe az erős testfelépítésű hátvéd. – Azt mondta, két hét után elkezdhetem a futóedzéseket, így is cselekedtem, ám miután újból fájdalmat éreztem, elmentem egy másik szakorvoshoz, aki közölte: még két és fél centire be van szakadva a vádlim. Csütörtökön Belgrádba utazom egy specialistához, remélem, ő végre meggyógyít, mert már nagyon szeretnék futballozni.”

Adja magát a kérdés: ha Dimitar Dimitrov, a Perm bolgár edzője eleve nem kalkulál Gaállal a csapat összeállításakor (de még a bevetett cseréknél sem), van-e értelme tovább koptatni a kispadot, miközben hátvédünk nem csupán klubjában, hanem Erwin Koeman válogatottjában is szeretne játszani. „Dimitrov időnként már kérdezősködik a hogylétem felől, ami a munkakapcsolatunkat tekintve jelentős előrelépés, más kérdés, hogy állítólag nem sokáig lesz az edzőm. Idehozott néhány játékost, akik elsőbbséget élveznek nála, márpedig az eredmények nem őt igazolják, elég rápillantani a tabellára.

De még mindig úgy gondolom, az Amkarnál jobb helyre nem kerülhettem volna, szeretek itt lenni. Csak játszanék már!” –

sóhajtott Gaál Miklós.

Németh Norbert is hiányolja a tétmérkőzéseket, ám ő annyival mindenképpen szerencsésebb helyzetben van, hogy remek a kapcsolata edzőjével, Valerij Nyepomnjascsijjal; a Vasastól érkező, első oroszországi idényét töltő középpályás az elmúlt hetekben azért nem tűnt fel a színen, mert ledöntötte a lábáról egy vírus.

„Meggyógyultam, a második csapatban már játéklehetőséget kaptam, s minden jel arra utal, hogy előbb-utóbb, de inkább előbb újra bajnoki mecscsen futballozhatok. Tomszk városa egyébként magával ragadó, nincs dugó meg őrült rohanás, végre itt van velem a családom is, a klubom pedig fantasztikus, olyan körülmények között dolgozhatunk, amilyenekre szerintem minden futballista vágyik. Egységes a csapatunk, s szeretném bizonyítani, hogy itt a helyem” – mondta lapunknak NémethNorbert.

Legfrissebb hírek

Superliga: Csíkszereda–Farul

Minden más foci
44 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
48 perce

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, s nem túlzás azt mondani, hogy a legjobbkor

Spanyol labdarúgás
53 perce

Gyalogtúra a Nyakas-hegyen – de futni is lehet!

Csupasport
54 perce

A férfi kéziválogatott simán legyőzte Olaszországot Tatabányán

Kézilabda
1 órája

Kriza Anna hetedik lett a cselgáncs Grand Slamen

Egyéb egyéni
1 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
1 órája

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik