Minket is várnak

Arról, hogy a Magyarországnál tizenháromszor nagyobb, 47 millió lakosú Dél-afrikai Köztársaság figyelmes és szívélyes házigazdája lesz a jövő évi világbajnokságnak, már az elegáns budai nagykövetségen tett látogatásunk elején megbizonyosodhattunk, úgymond „műsoron kívül”. Ugyanis miközben Mark Fish a magyar főváros délelőtti forgalmából kereste a kiutat, a vb-rendező ország Budapestre akkreditált nagykövet asszonya vendégül látta stábunkat.

Így aztán Takalani Netshitenzhe személyében közel s távol a legilletékesebbet szembesíthettük azokkal a nyugtalanító felvetésekkel, amelyek ismétlődően felbukkannak az európai sajtóban, ha a leendő vb-házigazda kerül szóba. Az egyébként jelentős gazdasági potenciálú, a kontinens motorjának tekintett Dél-Afrikát súlyos munkanélküliség kínozza, nagy számban szedi áldozatait az AIDS – és ami a vb-re készülő szurkolókat leginkább aggasztja: rossz a közbiztonság.

„Országunk több milliárd dollárt költött és költ arra, hogy az említett, tagadhatatlanul létező, a tragikus múltban gyökerező kihívásokra megfelelő választ adjon – hangzottak a nagykövet asszony megfontolt szavai. – A világméretű válság hatásait teljes egészében nem ellensúlyozza a labdarúgó-világbajnokság keltette, elsősorban a közlekedésben és a turizmusban jelentkező konjunktúra, de megnyugtatok mindenkit, a jövő évi tornát hatalmas, kiaknázandó lehetőségként kezeljük, s hogy ne szalasszuk el, minden részletre odafigyelünk. Ami a bűnözéssel szembeni küzdelmet illeti, a vébé idején nemcsak a játékosokra, hanem a drukkerekre, sőt az egyszerű turistákra is nagyon vigyázunk majd. A technikai háttér, a biztonságra ügyelők szakmai felkészültsége a lehető legmagasabb színvonalú lesz.”

A biztonsághoz, különösen a stadionokéhoz az időközben befutó Mark Fishnek is volt hozzáfűznivalója.

„A napokban vívta meg a mindig heves, nyolc évvel ezelőtt tragédiába torkolló derbijét a két sowetói klub, a Kaizer Chiefs és az Orlando Pirates, amire egy hónappal a Konföderációs Kupa rajtja előtt a FIFA is nagyon odafigyelt. Nos, bár hatvanezer igen lelkes drukker töltötte meg a stadiont, semmiféle rendbontás, baleset nem történt” – érzékeltette friss példával a vendég, amit korábban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is nyugtázott: a stadionokat az előírásoknak megfelelően korszerűsítették, illetve építették fel. (Az említett, 2001-es Ellis Park-i pániknak, amelyet a stadionba benyomuló, jegy nélküli tömeg okozott, 43 halálos áldozata volt – A szerk.)

A szigorú védőből az évek során kétgyermekes családapává szelídült Markot nem kell különösebben biztatni, hogy vb-nagyköveti feladatairól beszéljen. Korától még futballozhatna, esetleg magába fordulhatott volna a pályafutását idő előtt megszakító térdsérülése miatt – ő azonban más utat választott: futball-labdával a hóna alatt, amolyan hivatásos reményosztóként járja a világot, elsősorban Afrika országait. Magyarország előtt Kelet-Afrikában, Ruandában, Ugandában, Burkina Fasóban, Tanzániában járt egy békekaraván tagjaként, egyfelől a világbajnokságot népszerűsítendő, másfelől ráirányítani a figyelmet a futball egység- és béketeremtő funkciójára.

„Természetesen fontos, hogy miként szerepel egy csapat a világbajnokságon – én például nagyon szeretném, ha a mieink továbbjutnának a csoportjukból, és szinte biztos vagyok benne, hogy Afrikának lesz képviselője az elődöntőben –, de ez az esemény túlmutat a sporton. A vébé hatalmas fesztivál, amelyre legszívesebben az egész világot meghívnánk. Egyrészt, hogy együtt ünnepeljünk, másrészt, hogy megismerjenek minket, és jó hírünket vigyék, s ezáltal az egész gyönyörű kontinenst közelebb segítsék a fejlettebb országokhoz” – magyarázta lelkesen. Nagy álma, hogy a közeljövőben minden afrikai megkapja az esélyt a saját otthonhoz és a tiszta ivóvízhez.

Jelzi: bár futballunk jelenéről vajmi keveset tud, a misszió során ránk, magyarokra is számít, legfőképpen válogatottunk és szurkolóink jövő nyári érkezése révén.

„Puszkasz” – kapaszkodik széles vigyorral az egyetlen biztos pontba, majd, nem kendőzve tanácstalanságát, elismeri: a közelmúltból és a jelenből egyetlen magyar futballistát sem tud megnevezni. „Ha jól tudom, a magyar válogatott legutóbb 1986-ban, Mexikóban járt világbajnokságon…” – hozza fel magyarázatképpen a kétségbevonhatatlan tényt. Ugyanazzal a lélegzetvétellel biztosít bennünket, hogy mint egy kis futballnemzet sokat látott futballistája, drukkol, hogy minél több „kicsi” jusson ki a világbajnokságra, mert egyrészt fő a változatosság, másrészt tudja, milyen sokat jelent egy országnak a rég várt sportsiker. Megnyugtatásunkra kézmozdulattal is nyomatékosítja, hogy Magyarország esetében a kis futballnemzet meghatározáshoz idézőjelet is gondolt.

Vagyis annak tudatában búcsúzhatunk, hogy a Puskás Ferenc és nagyszerű társai teremtette hagyományok elevenek, továbbá a világbajnokság szervezőinek népes táborában is akad valaki, aki a maga módján szurkol Erwin Koeman csapatának…