Barátok, ha találkoznak

Előbb kettő-, majd háromsze replősre duzzadt a versenyfutás a bajnoki címért az NB II Nyugati csoportjában: a Gyirmót, Pécs duóhoz csatlakozott a Lombard Pápa is, sőt nem zárható ki, hogy a célegyenesben kvartetté bővül az élvonalra ácsingózó együttesek triója. A szabadnapos pécsiek új vezetőedzőjükkel, Botos Antallal rendezhetik a soraikat, miközben Tatabányán úgy készülnek, hogy elgáncsolják a tavasszal menetelő pápaiakat, és így – némi pontbeli hendikeppel, de… – beszállnak az egyre élesedő aranycsatába.

„Nyugodtan nevezhetjük rangadónak – címkézte fel Mátyus János a szombati Tatabánya–Pápa összecsapást. – Sőt hívhatnám akár erőpróbának is, hiszen most kiderülhet, csapatunk alkalmas-e arra, hogy beszálljon a versenyfutásba, és ott megállja a helyét.”

„Mindegy, hogy a Gyirmót, a Tatabánya vagy éppen a Barcs az ellenfelünk – hárította el a találkozó rangadói magasságokba való emelését Szűcs Lajos, a Pápa kapusa. – Amikor kétezer-hatban kiestünk az élvonalból, a célkitűzés a mielőbbi visszakerülés volt, ám nem sikerült – kétszer sem… Saját kárunkon tapasztaltuk meg, hogy nem érdemes számolgatni vagy a papírformára hivatkozni.”

Bárminek is kereszteljük a Tatabánya–Pápa meccset, a két rutinos futballista rengeteg csatát megvívott már – az élvonalban.

„Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer majd a másodosztályban játszunk egymás ellen – mondta Mátyus János, a kékfehérek 34 esztendős hátvédje. – Jó barátomnak tartom SzűcsLajost, a Ferencvárosnál eltöltött közös időszakot, ha szeretném, se tudnám már kitörölni az emlékezetemből.”

A 35 éves kapus is így van ezzel, noha keserű szájízzel gondol vissza a néhány évvel ezelőtti zöld-fehér csapatra: „Előbb még ezüstérmet szereztünk, majd a hatodik helyen végeztünk. Ez bizony minden volt, csak nem a Fradi hírnevéhez méltó szereplés. Viszont jó szívvel gondolok vissza 1996-ra: mindketten tagjai voltunk az olimpiai válogatottnak, amely kijutott Atlantába.”

„Bizony, egy korosztályhoz tartozunk – sóhajtott a múltba révedve Mátyus János. – Szomorú, hogy a miénk volt az utolsó olyan válogatott, amely ott lehetett egy világversenyen. Sajnos eljár felettem az idő… Lassulok, a meccsek után sajognak a korábbi sérüléseim, de amikor választhattam, mégis inkább a folytatás mellett döntöttem. Ciprusról jöttem haza, és szeptemberben érkeztem Tatabányára. Nem akartam levezetni, és most sem akarok. Elkezdtem viszont az A-licences edzői tanfolyamot, és még ennyi idősen is tanultam újat a trénerünktől, Octavio Zambranótól. Az ecuadori szakember a megtestesült nyugalom és profizmus egy személyben – hogy ilyen jól állunk, a szakmaistáb következetes munkájának köszönhető.”

Közben Szűcs Lajos is a kispadon látja a pápai sikerek zálogát: „Véber György játékosként is megmutatta, hogy sohasem adja fel, az utolsó pillanatig küzd, harcol. Edzői képességeit korábban is bizonyította már, emlékszem, Mészöly Gézával ütőképes csapatot rakott össze Újpesten. Azt hiszem, most a tavaszra végre mi is összeálltunk, valamennyien egy irányba evezünk a pápai csónakban…”

És már a célvonal is láthatáron belülre került.

Csak még nem beszélnek róla.