Overdose újra megsérült

B. CS.B. CS.
2009.05.06. 00:52
Címkék

Overdose bal első lába, amelyről a Kincsem parkban leesett a patkó, begyulladt, így veszélybe került a május 23-i angliai versenye, a Temple Stakes. „Vasárnap csak három lábon állt a boxában, s a lábszár ellenőrzésekor erős fájdalmat mutatott. Este a fájós lábáról eltávolították a patkót az alátéttel együtt, injekciót, gyulladáscsökkentőt kapott, és beborogatták a lábát” – mondta Mikóczy Zoltán, a négyéves mén tulajdonosa. Dózira kéthárom napos kezelés vár, a továbbiakról csak a hét végén lehet bármit is mondani. A nevezést mindenesetre leadták a Haydock Park-i viadalra. Overdose-zal kapcsolatos hír még, hogy a veretlen mén közös tulajdonba került, Mikóczy Zoltán mellett a szintén szlovák állampolgárságú Czucz István és Mario Hoffmann is azon fáradozik, hogy minél jobb körülmények között készülhessen. A menedzseléssel kapcsolatos döntések továbbra is Mikóczy kezében maradnak. „A megállapodás csak a versenyló esetleges jövőbeni értékesítésének feltételeit rögzíti. Overdose Ribárszki Sándornál marad idomításban, magyar színekben versenyez. Többek között ez indokolta azt is, hogy Overdose-t csak később utaztatjuk Angliába, mert ha egyhuzamban három hónapnál többet töltene ott, már nem minősülne magyar idomításban lévőnek, számomra pedig a ló magyarsága mindennél fontosabb” – mondta Mikóczy Zoltán.

Legfrissebb hírek

Triatlon Eb: Dévay Márk ötödik, Kropkó Márta hatodik

Egyéb egyéni
1 perce

Végeredmény: Katar–Svájc 1–1

Foci vb 2026
14 perce

Mit keresnek ezek itt? – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
17 perce

Amerikai álomrajt – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
22 perce

Vasárnapi sportműsor: a németek és a hollandok is elkezdik vb-szereplésüket

Minden más foci
29 perce

Igor Thiagóval az élen, Raphinhával és Viníciusszal a széleken támad Brazília Marokkó ellen – íme, a kezdők!

Foci vb 2026
35 perce

Félidei eredmény: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
1 órája

Videó: íme, a 2026-os világbajnokság első tizenegyese

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik