Múltidézés a jelenben

Vágólapra másolva!
2009.05.02. 02:28
Címkék

A hetvenes években is Jupp Heynckes volt az akkor vérbeli rangadóknak számító Bayern–Mönchengladbach párharcok főszereplője, szombaton is ő lesz, csak más minőségben, más minőségű meccsen. A Bundesliga harmadik és tizenhetedik helyezettjének ütközetét botorság lenne rangadónak titulálni, és Heynckes sem a Gladbach csatársorában riogat, hanem a Bayern kispadján.

Irányította ő már a bajorokat (1987 és 1991 között két bajnoki címet is nyert velük), de most két év és három hónap után tér vissza a Bundesligába, méghozzá régi ismerőse ellen. Az eddigi utolsó meccsén, 2007. január 30-án a Mönchengladbachot irányította a Nürnberg ellen, az akkor 0–0-val záruló találkozón ugyanaz a Hans Meyer ült a kispadon, aki szombaton a Gladbachot gardírozza majd.

A statisztika szerint az öt meccsre munkát vállaló Heyn-ckesnek nem kell aggódnia, a Mönchengladbach a korábbi negyven müncheni látogatásából mindössze egyet tudott sikerrel zárni (1995 októberében nyert 2–1-re), a gólkülönbsége pedig 33–107. Ráadásul Heyn-ckes a korábbinál támadóbb felfogású Bayernt ígér, és az elődje, Jürgen Klinsmann által favorizált két védekező középpályásból csak egyet hagy meg. „Ha ketten rombolnak középen, akkor nem optimális a sor összetétele. Schweinsteiger, Sosa, Zé Roberto és Hamit Altintop is támadó felfogású, közülük luxus hármat a kispadon jegelni” – mondta a szakvezető.

Ez a luxus a csatársorban nem köszön vissza, Luca Toni és Lukas Podolski személyében csak két egészséges csatár van a keretben – és mindkettő pályán is lesz. Csak mert Heynckes szerint a Bayern hagyományaihoz méltatlan az egycsatáros játék.

Legfrissebb hírek

Nem sokon múlt az élete, újra futballpályán a londoni közönségkedvenc

Minden más foci
8 perce

Bolla Bendegúz elárulta, mivel telik a nyári szünete

Magyar válogatott
28 perce

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
40 perce

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
46 perce

Korábbi világsztárok Balogh Botond klubjának edzőjelöltjei – keddi transzferhíradó

Minden más foci
57 perce

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
59 perce

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Úszás
1 órája

Eddy Merckx, azaz Kannibál tanár úr 80 éves

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik