Aranyos majori feltámadás

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2009.04.30. 01:10
Címkék

Kevesen gondolták, hogy – szombat után – még egyszer visszatér a Városmajorba a bajnoki címért járó kupa és az érmek, amelyek közben megjárták Nyíregyházát is. Ám a fővárosiak szívósságuknak köszönhetően ismét „vendégül láthatták” a serleget, s eltökélt szándékuk volt, hogy ezúttal itt is tartják az aranymedáliákkal együtt. A szabolcsiaknak nem volt egyszerű a helyzetük, hiszen amellett, hogy drámai körülmények között vesztették el otthon a negyedik találkozót, Merkószki Tünde sérülése után Ludvig Zsoltnak gyakorlatilag nem maradt cserelehetősége. A házigazda BSE igyekezett is gyorsan kihasználni a rivális szemmel látható fáradtságát, és villámrajtot véve alig húsz perc alatt besöpörte a nyitó felvonást. A városmajoriaknál Gudmann Csilla remekül osztogatott, a Sándor Renáta, Takács Zsófia, Mester Orsolya trió pedig mindent beütött. Centerposzton Tóth Gáborné is hatékonyan támadott – sziporkáztak a hazaiak. A Nyíregyházánál ellenben rengeteg volt a fogadási és ütési hiba, a vendégek csak keresték a játékukat. Edzőjük, Ludvig Zsolt elkeseredésében még a juniorcsapatban feladóként számításba vett Erdős Zsófiát is behozta a rettenetes napot kifogó Katona Brigitta helyére.

A második szettben aztán 16:16-nál még felcsillant a remény az NRK előtt, ám ezután mindössze 14 pontra volt képes a vendégegyüttes, így mondhatjuk, hogy a BSE simán nyerte meg az ötödik találkozót, és az első két elvesztett mérkőzést követően parádés fordítás után története hatodik bajnoki címét szerezte meg. A másik oldalon a pályafutását ezzel a meccsel befejező Erdősné Balogh Erika pedig Magyar Kupa és bajnoki ezüsttel zárta sikerekben gazdag játékoskarrierjét.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
6 perce

Nem sokon múlt az élete, újra futballpályán a londoni közönségkedvenc

Minden más foci
17 perce

Bolla Bendegúz elárulta, mivel telik a nyári szünete

Magyar válogatott
36 perce

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
48 perce

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
54 perce

Korábbi világsztárok Balogh Botond klubjának edzőjelöltjei – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
1 órája

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik