A presztízsmeccsen egy gólt ünnepeltek

Az év mérkőzése!

Keleti csúcsrangadó!

Csak úgy repkedtek a jelzők a két régi vetélytárs összecsapását megelőzően, és már napokkal korábban zajlott a különböző internetes fórumokon a szurkolói „üzengetés”. Azt szükségtelen hangsúlyozni, hogy az ország keleti végein legalább akkora jelentőségű a DVTK–Nyíregyháza összecsapás, mint a fővárosban az Újpest–Ferencváros ütközet.

Fokozott rendőri készültség, kommandósok felvonulása, erőteljes biztonsági intézkedések, ugyanis a botrány veszélye rendre kísérője ezeknek a kilencven perceknek. A DVTK vezetői a megelőzés céljából különbuszokat béreltek, hogy a Tiszai pályaudvarra vonattal érkező nyírségi drukkereket a stadionba szállítsák, ezzel is igyekeztek elejét venni az esetleges összetűzések esélyének. Igaz, arra ők sem számíthattak, hogy jó egy órával a kezdés előtt saját szurkolóik kicsiny csoportjával lesz baj: a mérkőzésre várók ugyanis átrendezték az Andrássy utcai szurkolói törzspresszó berendezését… Repültek az üvegek, néhány szék és kerti lóca is az úttesten landolt – a hazafelé tartó utasok legnagyobb riadalmára.

Pedig hol voltak még ekkor a nyírségiek?

Ők is eljöttek – mindössze negyvenen…

A csapatok sem rontottak egymásnak, óvatos, tapogatózó játék alakult ki, jobbára hátul adogattak egymásnak a védők, majd pedig hosszú kiugratásokkal igyekeztek támadásba dobni a csatárokat. A lagymatag játszadozás nem zavarta a hazai ultrákat, akiknek a hangereje semmi kívánnivalót sem hagyott maga után. Nem lehetett panasz a hangulatra sem, a játék azonban „dadogósra” sikerült.

A 23. percben aztán megszületett a diósgyőri gól, s Lippai Ákos óriási ünneplésben részesült (köztudomású, a középpályás korábban megfordult Nyíregyházán is), nem véletlenül mondta a kezdés előtt, hogy mindenét odaadná, ha ő szerezné csapata győztes gólját.

Vajon képes-e felpörögni a meglehetősen hitehagyott Nyíregyháza a második félidőben?

A vendégeknél az első negyvenöt percben a két csatár gyakorlatilag észrevétlen maradt, a csapatot jobbára a rombolás jellemezte, kreatív építkezésre utaló jeleket viszont nem lehetett észrevenni. Indokoltnak tűnt a csere, ám Szabó András vezetőedző mégsem nyúlt ehhez az eszközhöz.

Eltűnődtünk: vajon milyen céllal érkezett Diósgyőrbe a Nyíregyháza?

Netán a tisztes vereséget tűzték zászlajukra? Mert ha igen, érthető a visszafogottság, csakhogy ezért sehol a világon nem jár pont. Márpedig ezáltal nehezen javítható a tavaszi harmatos produkció.

A cserékkel valamelyest felpezsdült a játék, a diósgyőriek a jobb oldalon Szélpál Tamást futtatták, ám a beadások rendre célt tévesztettek. Végül is a hazai drukkerek örömünnepet ülteek, és elégedetten távoztak a stadionból, ugyanis teljesült, amire tíz éve nem volt példa: a DVTK-nak bajnoki mérkőzésen sikerült két vállra fektetnie ősrégi vetélytársát.