Hat sportoló hét pozitív mintája: Rebellin is megbukott?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.04.28. 23:49
Hat sportoló összesen hét, pekingi olimpián adott doppingtesztjében mutatták ki a CERA nevű tiltott szert, amely az EPO vérdopping legújabb generációs változata. Ezt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelentette be kedden, de a lebukott sportolók nevét egyelőre nem közölte, ugyanis előbb a nemzeti ötkarikás bizottságokat értesíti az esetekről, s majd az ő feladatuk lesz, hogy nyilvánosságra hozzák a vétkesek nevét.
Nem mind ezüst, ami fénylik? Olasz értesülések szerint Rebellin (balra) az egyik vétkes
Fotó: Action Images (archív)
Nem mind ezüst, ami fénylik? Olasz értesülések szerint Rebellin (balra) az egyik vétkes
Nem mind ezüst, ami fénylik? Olasz értesülések szerint Rebellin (balra) az egyik vétkes
Fotó: Action Images (archív)
Nem mind ezüst, ami fénylik? Olasz értesülések szerint Rebellin (balra) az egyik vétkes

Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a hat sportoló közül kettő érmet nyert a tavalyi játékokon, az egyikük aranyat. Hivatalos forrásra hivatkozva azt is tudni véli, hogy három atléta, két kerékpáros és egy súlyemelő van a lebukottak között, az egyik férfi atléta aranyérmes volt Pekingben, míg az egyik bringás dobogóra állhatott.

Csurka Gergely, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sajtófőnöke az MTI megkeresésére azt mondta, kedd estig a MOB nem kapott semmilyen értesítést a NOB-tól.

Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint Davide Rebellin olasz országúti kerékpáros az egyik lebukott versenyző, aki ezüstérmes volt a mezőnyversenyben. A helyi olimpiai bizottság azt megerősítette, hogy egy férfi sportolóról van szó, de személy szerint nem nevezte meg az illetőt, s az Olasz Kerékpáros-szövetség sem erősítette meg, hogy Rebellin produkált volna pozitív tesztet.

A NOB 948 mintát vizsgált meg újra, miután az ötkarikás játékok után sikerült kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel ki lehet mutatni ezt a tiltott szert is.

„Ez egy világos üzenet, hogy a csalás nem maradhat örökre titokban, és a vétkesek nem ússzák meg a büntetést” – mondta Arne Ljungqvist, a NOB orvosi bizottságának vezetője.

CERA, AZ EPO HARMADIK GENERÁCIÓJA

A CERA-t az EPO harmadik generációs változatának tartják a szakemberek.
Az EPO korábbi változatát hetente egyszer-kétszer adták be a versenyzőknek, a CERA adagolása kettő-négy hét. Doppingszakértők szerint azért elég ritkábban használni a CERA-t, mert ennek sokkal hosszabb a felszívódási ideje.
Az EPO (eritropoietin) egy hormonkészítmény, amely a vörösvértestek képződését felgyorsítja. Az EPO segítségével a vér több oxigént képes szállítani, ennek köszönhetően javul a versenyzők teljesítőképessége.
A CERA-t (Continuous Erythropoietin Receptor Activator) vesebetegeknél a vérszegénység kezelésére használják. Mellékhatása lehet többek között a magas vérnyomás, fejfájás és szélsőséges esetekben az agysejteket is pusztíthatja.
Ha egészséges emberek szedik, akkor hirtelen drámaian emelkedhet a vér hemoglobinszintje, amely rendkívüli terhelést jelent a szívnek, és akár halált is okozhat. A CERA-t az Európai Unió illetékes bizottságának jóváhagyása után 2007 júliusa óta Mircera néven kaphatják a kórházi betegek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik