Fényesedik az áhított aranyérem
válaszoltak, hol rigmusokkal, hol letört székekkel.
Eközben a zöld gyepen is ádáz csata dúlt.
Szentes Lázár a nagy tét ellenére viszonylag nyugodtan, mozdulatlanul figyelte fiai produkcióját.
Akkor sem láthattunk tőle semmiféle teátrális jelenetet, amikor Abraham, a kispestiek csatára egyedül tört kapura, ütközött Pollák Zoltánnal, és jött a piros lap a hazai védőnek, no meg a büntetőrúgás lehetősége a vendégeknek, amelyből aztán nem lett gól – Hercegfalvi Zoltán az égbe lőttea kispesti reményeket.
A hátrányban, ugyanakkor emberelőnyben lévő kispestiektől azt vártuk, hogy mindent elsöprő lendülettel rontanak majd ősi riválisukra. Ehhez képest egy rendkívül körülményes, tétova Honvéd folytatta a játékot a második félidőben. Telt-múlt az idő, és ha valaki ekkor toppant volna be a morajló Szusza Ferenc Stadionba, bizony nem vette volna észre, hogy a lila dresszben játszó csapat emberhátrányban futballozik. Az újpestiek még tíz emberrel is növelték előnyüket (igaz, ehhez kellett a kispesti védelem teljes csődje), s amikor nem sokkal később a vendégek is megfogyatkoztak, gyakorlatilag már nem volt ember, sem lila, sem vörös-fekete sállal a nyakában, aki ne tudta volna, melyik csapat nyeri a rangadót.
„Együtt menetelünk!”
Ez jellemzi a Megyeri úti hangulatot: menetel a csapat, legyőzve szinte minden riválisát, és megy velük a fél világot átutazva az éneklő és bizakodó újpesti tábor…
