Egyoldalú meccs volt a somogyi rangadó

A mérkőzésről tudósított: PERGER ANDRÁS, PIETSCH TIBORA mérkőzésről tudósított: PERGER ANDRÁS, PIETSCH TIBOR
2009.04.25. 23:50
Címkék
Egyoldalú küzdelmet hozott a Somogy megyei rangadó, amelyen a kiesésre ítélt Siófok egyáltalán nem tudta megnehezíteni a Kaposvár dolgát. A kilencven perc Zsolnai Róbert örömjátékát hozta, a Rákóczi csatára háromszor is betalált a házigazdák kapujába.

Ami a fővárosban a Fradi–Újpest, Kelet-Magyarországon a Debrecen–Nyíregyháza, az Somogyban a Siófok–Kaposvár. Több mint egy szimpla bajnoki, a három ponton túl az a tétje, hogy melyik egylet nevezheti magát a megye első számú csapatának. A házigazdák B. Tóth László hajdani poptarisznyájába kívánkozó indulója ugyan arról árulkodott, hogy ez a titulus a Siófokot illeti meg, a tabella ennek az ellenkezőjéről tanúskodik. Noha a kezdés előtt csupán három hely választotta el a két együttest, a különbség ennél jóval nagyobb volt: tizenhárom pont. Ennél is jobban fájlalták a kék-sárgák, hogy gyakorlatilag kiesőként várták a presztízscsatát – a Rákóczit elkísérő drukkerek nem is feledkeztek el erről: némi kárörömöt véltünk felfedezni a hangjukban, amikor arra emlékeztették Balaton-parti kollégáikat, hogy a következő szezonban biztosan nem találkoznak…

Ennél súlyosabb sértéseket nem vágtak egymás fejéhez a fiúk, a békebeli hangulatra jellemző, hogy a résztvevők bemutatása során még a Kaposvár edzőjét, Prukner Lászlót is megtapsolták a siófokiak. A Rákóczi labdarúgói viszont nem voltak ennyire barátságosak: fél óra sem telt el, már berámoltak kettőt. Bár helyesebb lenne egyes szám egyes személyben fogalmazni, hiszen mindkét gólt Zsolnai Róbert szerezte, az elsőt lábbal, a másikat fejjel, de mind a kettőhöz kellett az elalvó védelem. Nem csoda, hogy a publikum a „Hajrá, Siófok” helyett „Ébresztőt” kiabált – az óhajt magunk is jogosnak éreztük.

A szünet után egy-két percig úgy tetszett, felébred a Siófok, ám mielőtt hívei reménykedni kezdhettek volna, a rémálom folytatódott: a könnyedén futballozó látogatók nemcsak visszaállították a kétgólos különbséget, hanem háromra növelték.

Sőt, tovább is növelhették volna, ha néhány helyzetet nem szórakoznak el. A hazaiak gyakorlatilag feladták a küzdelmet, láthatóan nem hittek a sikerben, így csak az volt a kérdés, hány gólt szereznek a vendég zöld-fehérek.

Végül „csak” 5–2-re nyertek – ez persze aligha bosszantotta őket, hiszen a hármas sípszót követően nemcsak győztesnek, hanem Somogy megye urainak is vallhatták magukat.

Mégis azt gyanítjuk, kicsit ők is bánják, hogy jövőre aligha lesz derbi…

Legfrissebb hírek

Újabb 70 kilométer kerékpáros útvonalhálózatot jelöltek ki a Balaton-felvidéken

Kerékpár
9 perce

„Fényes jövő vár ránk” – Kerkez Milos az első liverpooli idénye tapasztalatairól beszélt

Légiósok
13 perce

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
31 perce

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
39 perce

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
1 órája

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
1 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2 órája

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik