Cooly és a kolbász

2009.04.25. 23:50
Címkék

Bábel lett a sajtóközpontból. A nulladik napon még csak néhányan lézengtek ott, az elsőre viszont mindenki befutott. Természetesen. Azért volt olyan, akiről lemondtunk volna: az egyik fényképész saját fejlesztésű állványának bemutatójával traktálta a nem túlzottan felcsigázott szakmabelieket, akik a büszke kutatóval ellentétben ekkorra már észrevették, hogy az újságírók nem lelkesednek az élő teleshopért, viszont hálásak lennének egy kis csendért. Akkor ugyanis már túl voltunk ezen-azon. Mai rohanó világunkban életbevágó kérdés, van-e internet, és mivel Zürichben ugyanaz a vonatkozó tarifa, mint háromszáz kilométerrel délebbre, a sajtóközpontban is ügyeskedtünk. A helyzetet tudniillik súlyosbította, hogy a saját adatkártyák érdekes mód látványos haláltusába kezdtek a helyszínhez közeledve. Így aztán a legtöbben beruháztak a vb hivatalos szponzora által 150 frankért árult előfizetésre, amelynek kódját azonban jó magyarként rögvest szétosztottuk, szórva a költségeket. Errefelé ilyen galádságra nem számíthattak, mert láss csodát, működött a trükk. A médiaterem és a csarnok között elterülő füves részen van egy csobbanásra csábító úszómedence, amelyet bízvást kipróbálnánk, ha nem volna ijesztő hideg a reggel. Mire azonban a szurkolók elkezdtek szállingózni a csarnok felé, kellemes lett a miliő, ami jórészt Coolynak köszönhető. A piros mezbe öltöztetett plüss tehén – nem lila! – kabalafigura jókedvre derítő lelkesedéssel fényképezkedett, ölelkezett, pacsizott mindenkivel, aki szembe jött. Nem vagyunk meggyőződve róla, hogy a következő napokban is ilyen szorgalommal sürög-forog majd a nép között, de most még a sült kolbászhoz is jó étvágyat kívánt, amire szükség is volt a kasszától való bánatos távozás után…

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: szoros meccs után pécsi előny a fináléban

Kosárlabda
4 perce

Férfi kézilabda BL-negyeddöntő: Szeged–Magdeburg

Kézilabda
48 perce

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: már most korszakos párharc – a Bayern vagy a PSG lesz ott a budapesti BL-döntőben?

Bajnokok Ligája
1 órája

Fazakas Bíborka intelme: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Csupasport
1 órája

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Pogacar hozta a kötelezőt, szakaszt nyert, és élre állt Svájcban

Kerékpár
1 órája

A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik