Sógorok a titkos esélyesek mellett

2009.04.23. 23:21
Címkék

Titkos esélyesek és számunkra közeli ismerősök csapnak össze ebben a négyesben. Kezdjük az utóbbiakkal. Ausztria velünk egy időben, tavaly jutott fel az A-csoportba, minket kicsit zavaró módon a mai napig a sógorok örömködő fotójával találja szembe magát a Nemzetközi Jégkorongszövetség honlapján, aki a 2008-as divízió 1-es eredmények közt kutakodik, pedig ők csak egy évet töltöttek távol az elittől, nem hetvenet. A svéd Lars Bergström csapata ráadásul akárcsak tavaly, az idén is számíthat Thomas Vanek játékára. Márpedig a Buffalo Sabres balszélsője még NHL-léptékkel sem akárki. Az 1982-ben a szomszédba áttelepülő cseh apa és szlovák anya tizennégy évesen a tengerentúlra költözött csemetéje ötödikként kelt el a drafton, majd egy év jegelés és két javuló statisztikájú szezon után aláírta az Edmonton Oilers hétéves, ötvenmillió dolláros szerződésajánlatát, amit a Buffalo azonnal szintén megadott, maradt tehát a Szablyások alkalmazottja, és az idén már az All Star-gálára is beszavazták.

Az elmúlt évtizedben a tizenharmadik helynél rosszabbon sosem végző, Olegs Znaroks edzette Lettország két „NHL-közeli” hokist is felvonultat: a Tampa Bay Lightning, illetve a Florida Panthers igazoltja, Martins Karsums, illetve Janis Sprukts liftezik a nagy- és a farmcsapat között.

A csoport két nagyágyúja, az előző vb-n csak hatodik Egyesült Államok és a 2006-os olimpiai és világbajnok Svédország náluk sokkal jobb hokisokkal van tele, ráadásul a háromkoronások számára fontos a válogatott, a csillagos-sávos mezesek pedig fiatalként dobhatnának nagyot. Egyetlen – azonos – dolog hátráltatja őket: sok NHL-esük elfoglalt a rájátszásban, csupán a Detroit Red Wings nyolc svédet foglalkoztat. A Team USA, akárcsak a nagy rivális Kanada szeme előtt halványan már a 2010-es olimpia lebeg, hiszen Észak-Amerika lesz a helyszíne, ezért is lett Ron Wilson, a játékokra kinevezett szövetségi kapitány a főnök most is, aki válogathat a sok talentum között: kerete fele huszonöt éves vagy annál fiatalabb.

2008-as helyezések: 4. Svédország; 6. USA; 11. Lettország; divízió 1, 1. Ausztria

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: szoros meccs után pécsi előny a fináléban

Kosárlabda
6 perce

Férfi kézilabda BL-negyeddöntő: Szeged–Magdeburg

Kézilabda
50 perce

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: már most korszakos párharc – a Bayern vagy a PSG lesz ott a budapesti BL-döntőben?

Bajnokok Ligája
1 órája

Fazakas Bíborka intelme: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Csupasport
1 órája

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Pogacar hozta a kötelezőt, szakaszt nyert, és élre állt Svájcban

Kerékpár
1 órája

A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik