A birodalom visszavágna

2009.04.23. 23:21
Címkék
A korábbi évek élcsapatai számára a Bahreini Nagydíj adhat esélyt arra, hogy javítsanak az eddigi képen: Szahírban talán megszorongathatják az új erőviszonyok szerinti élgárdákat, azaz a Brawnt, a Toyotát és a Red Bullt.

Eddig öt F1-es futamot rendeztek meg Bahreinben, a győzelmeken két csapat, a Ferrari és a Renault osztozott. Az idén egyik istállónak sincs jó esélye arra, hogy valamelyik pilótáját intsék le elsőként, legalábbis meglepő lenne, ha a korábbi nagyok közül bármelyik bele tudna szólni a Brawn, a Toyota és a Red Bull csatájába.

„Sohase mondd, hogy soha, de most teljesen más a helyzet, mint a korábbi években – mondta a legutóbbi két szahíri versenyt megnyerő Felipe Massa. – Hiszek benne, hogy jók leszünk, de ettől még nem nagyon látok esélyt a győzelemre. Ideje, hogy a mi világbajnokságunk is elrajtoljon, mert a többieké már tart.”

Massa, aki tavaly két futam után pont nélkül állt, mielőtt Bahreinben nyerni tudott, visszakapja autójába a KERS energia-visszanyerő rendszert, de pénteken még csak ő köröz vele, csapattársa, Kimi Räikkönen nem. A csapat a két versenyző eredményeit összevetve dönt majd arról, hogy szombaton hogyan folyatódjon a hétvége.

A McLaren biztos benne, hogy érdemes használni az eszközt, a wokingiak szerint eddig ezen a pályán mutatkoznak meg legjobban az előnyei. Lewis Hamilton és Heikki Kovalainen mellett Nick Heidfeld használta az eddigi összes futamon a KERS-t, a német ezúttal sem változtat, sőt a tervek szerint immár Robert Kubica BMW-jében sem csak a pénteki edzéseken üzemel majd. A Renault-ba is visszakerülnek az eszközök, a cinikusok szerint ezzel Fernando Alonso el is veszíti az esélyt arra, hogy ismét az első rajtsorba verekedje magát.

A Renault és a McLaren mellett immár a Force India is használni fogja saját, kezdetleges dupla diffúzorát, Giancarlo Fisichella és Adrian Sutil ettől várhatja a gyorsulást és azt, hogy valahogy bejusson az időmérő második szakaszába.

A csapatok többségének nagy örömére a hétvégén biztosan nem fog esni az eső, de a helyi meteorológusok látnak esélyt arra, hogy a szél a környező sivatag homokját a pályára fújja. A télen itt tesztelő Ferrari, BMW, Toyota hármas napokig vesztegelt a boxban a homokviharban megromló látási viszonyok miatt.

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: szoros meccs után pécsi előny a fináléban

Kosárlabda
4 perce

Férfi kézilabda BL-negyeddöntő: Szeged–Magdeburg

Kézilabda
48 perce

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: már most korszakos párharc – a Bayern vagy a PSG lesz ott a budapesti BL-döntőben?

Bajnokok Ligája
1 órája

Fazakas Bíborka intelme: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Csupasport
1 órája

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Pogacar hozta a kötelezőt, szakaszt nyert, és élre állt Svájcban

Kerékpár
1 órája

A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik