Mostoha körülmények

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.04.22. 23:41
Címkék

Négyszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes lólengésben Berki Krisztián, ám a tornász élete a sikerek ellenére sem mindig könnyű.

Az ember azt hinné, hogy az a sportoló, aki évek óta verhetetlen itthon és Európában, nem küzd anyagi gondokkal, nincsenek problémái azzal, hogy miben versenyezzen, s egyáltalán: az élete ilyen sikerek után kicsit könnyebbé válik.

Nos, biztosan vannak ilyen sportolók, de Berki Krisztián nem tartozik közéjük.

Az UTE tornásza április elején negyedszer is Európa legjobbjának bizonyult lólengésben – apró(?) szépséghiba, hogy a Milánóban viselt szuszpenzorát két éve kapta, s kénytelen úgy vigyázni rá, mint a szeme fényére.

„A szuszpenzorom valóban kétéves már, és a nagyobb versenyeken háromszor is viselnem kell: a pódiumedzésen, a selejtezők során és ha jól szerepelek, a döntőn is” – mondta el Kovács Istvány tanítványa.

Márpedig Berki rendre jól teljesít a világversenyeken – felkészülése és versenyeztetése mégsem nélkülözi a gondokat.

„Nagyon kell vigyáznom a ruhámra, hiszen ha például hibázok a lovon, és mondjuk beverem a lábam a szerbe, könnyen véres lehet a szuszpenzorom. Az, amelyben később a szerenkénti fináléban is pódiumra kell lépnem” – folytatta Berki.

Emellett – szponzorok híján – akadnak szűkösebb hónapjai is Berkinek, ám neki ilyenkor is az edzésekre kell koncentrálnia, hiszen folyamatosan erősítenie kell a gyakorlatát ahhoz, hogy megőrizze vezető pozícióját a kontinensen, s legyen esélye arra, hogy a világbajnoki aranyérmet is megszerezze.

„Az októberi londoni világbajnokság számomra az év legfontosabb versenye, nem titkolom, aranyéremmel szeretnék hazatérni. Ezért most edzőmmel, Kovács Istvánnal azon tanakodunk, hogy elinduljak-e a nyári universiadén. Nagyon szeretnék versenyezni, ám a július eleji belgrádi részvétel teljesen felboríthatja a már kész edzéstervemet. Viszont az indulás mellett szól, hogy a csapat tagjaként új felszerelést, melegítőt kaphatnék, sajnos most már ez sem elhanyagolható szempont” – beszélt nehézségeiről Berki.

S miközben az ember a döbbenettől szóhoz sem jut, a négyszeres Európa-bajnok töretlen lelkesedéssel készül arra, hogy megvalósítsa álmait – még ilyen feltételek mellett is.

Legfrissebb hírek

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
2 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
42 perce

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 1–1

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
1 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik