Kupagyőztes a Szeged!

Vágólapra másolva!
2009.04.22. 23:41
Címkék
Hihetetlen küzdelemben, ötméteresekkel nyerte meg a LEN-kupát a Szeged-Beton VE a görög Panioniosz ellen.

Gól!!!

Vojiszlav Vejzagics passzolta be középre a labdát, ahol a sapkájától már megszabadított Mihajlo Korolija minden erejét megfeszítve tartotta távol magától a bekket, majd remekül befordulva megszerezte a Szeged hatodik gólját. A szerb védő-center (aki egyébként az ötödik találatot is jegyezte) villanásával először állt „meccsnullra” a csongrádi együttes az első találkozót 8–6-ra megnyerő Panioniosz ellen (6–4).

Ekkor még 15 perce volt a Szegednek arra, hogy legalább még eggyel növelje előnyét, hiszen a háromgólos siker a klub történetének első LEN-kupa győzelmét jelentette volna, sőt a város történetének első nemzetközi kupasikerét.

Ennek megfelelően fantasztikus hangulat fogadta a játékosokat. Egy órával a mérkőzés előtt már majdnem tele volt a szaunához hasonlító (28 fokot mutatott a hőmérő), sátortetős uszoda. Legalább ezren próbáltak bezsúfolódni a szűkös helyre, köztük az olimpiai bajnok kenus Vajda Attila, de a női kosárlabda-bajnoki döntő lefújása után néhány perccel Fürész Emőke is megérkezett, hogy a helyi rádió hallgatóinak tolmácsolja, hogy „Hajrá, Szeged!”

Gól!!!

Varga Tamás bevágta! Egyszer, majd alig egy perc múlva még egyszer!

Az addig gólt sem lövő, ám hatalmas mezőnymunkát végző kétszeres olimpiai bajnok Kásás Zoltán edző időkérését követően hibátlanul értékesítette az emberelőnyt, háromra növelve a Szeged előnyét (8–5), a következő hálószaggató bombája pedig már az jelentette: összesítésben kettővel megy a hazai együttes. Hol volt már ekkor a mérkőzés elején összeszedett kétgólos hátrány, 1–3-ról 9–5-re fordított a Szeged. Sajnos a görögök nem törtek össze, az utolsó negyedet kapott gól nélkül nyerték meg, sőt a hosszabbítás első félidejében is dupláztak, s ekkor már nem sokan hittek a győzelemben. De Varga Tamás ötméterese, majd Varga Péter duplája azt jelentette, hogy ötméteresek döntenek a LEN-kupa sorsáról.

Gól!!!

Nem túlzás azt állítani, hogy a szurkolók üdvrivalgásától felrobbant a szegedi sátor, amikor az ötméterespárbaj ötödik sorozatában Varga Tamás a kapu jobb oldalába lőtte a labdát (skandálhatta újra a műsorközlő a mikrofonba, hogy „Csuvi, Csuvi, Csuvi”). Mivel a hazaiak addig sem rontottak, a vendégek viszont egyszer igen, Csuvi bombája után azt jegyezhettük fel, hogy az Újpest 1999-es sikere után újra van LEN-kupa-győztes magyar csapat!

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
6 órája

Pénteki sportműsor: DVTK–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

Győzelemmel zárta az évet a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
6 órája

Van Gerwenre ráijesztett japán ellenfele, Sherrock simán kikapott Chisnalltól a darts-vb-n

Egyéb egyéni
6 órája

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Listaünnep – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

A Getafe kiesett; az Athletic Bilbao hosszabbítás után jutott tovább a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Kézilabda: Szűcsék ellen szakadt meg Hanuszék rossz sorozata – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik