Hercegfalvi Zoltán: előbb a kín, majd az öröm

B. B.B. B.
2009.04.22. 23:41
Címkék

Kínkeservesen jutott a Magyar Kupa döntőjébe a Honvéd: a kispesti csapat kedd este Hercegfalvi Zoltán 92. percben lőtt góljával egyenlített (2–2) a Siófok ellen. A piros-feketék támadója adott még egy gólpasszt, és Nagy Lajost is a vele szemben elkövetett szabálytalanság miatt állították ki, mégsem volt elégedett a teljesítményével, mint mondta: „Ez kínkeserves mérkőzés volt...”

A Honvéd támadója a találkozót követően hajnalban még visszanézte a mérkőzés felvételét, ám bevallotta, néha neki is rossz volt néznie a csapat játékát: „Siralmas volt… Görcsösen kezdtünk, aztán amikor az első félidő végén megszereztük a vezetést, túlságosan megnyugodtunk. Elhittük, hogy már megvan a továbbjutás, a Siófok viszont egy percig sem adta fel, és később lelkiekben is összetörtünk.”

A csatár viszont a legjobbkor talált a kapuba: a gól után fél perccel Bede Ferenc játékvezető lefújta a mérkőzést. Hercegfalvi Zoltán szerint a lényeg, hogy bejutottak a döntőbe, azt viszont sajnálja, hogy a Magyar Kupa-elsőségről nem egy mérkőzés dönt: „Jobb lett volna, ha egymeccses a döntő. Gyorsan el kell felejtenünk a keddi találkozót, a májusi fináléban pedig úgyis mindenki tiszta lappal indul.”

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
6 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
11 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
24 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
47 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája