Újjászületések

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.04.16. 23:04
Címkék
A címvédő Manchester United, valamint az Arsenal is profi munkát végzett szerda este a Porto, illetve a Villarreal ellen, így – a Chelsea-hez csatlakozva – ismét három angol klub jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

Van egy végletekig elcsépelt, ám örök érvényű mondás, amely szerint a világklasszis sportolók akkor mutatják meg nagyságukat, amikor arra a legnagyobb szükség van. A Manchester United kapcsán előzményként bőven elég annyit említeni ez ügyben, hogy a Porto elleni hazai 2–2 után jelentősen romlott a továbbjutási esélye, s nem csupán az eredmény, hanem a portugál együttes Old Traffordon mutatott lenyűgöző futballja miatt.

Aztán szerda este a Dragaóban, ahol korábban egyetlen angol csapat sem tudott nyerni, a nem feltétlenül sportemberi magatartásáért magasztalt Cristiano Ronaldo saját bevallása szerint élete gólját lőtte 36.5 méterről, a talán későn eszmélő Hélton kapujának jobb oldalába vágódó labdát 104.6 kilométer/órás sebességgel útjára küldve; az aranylabdás portugálnak ez volt a második találata a 2008–2009-es BL-idényben. S tudják, mikor szerezte az elsőt? A milánói 0–0 visszavágóján, 1–0-s manchesteri vezetésnél, ami, akárhogy is nézzük, az Inter elleni párharc szempontjából kulcsfontosságú pillanat volt. S a tavalyi finálé (Chelsea) kapcsán se csupán a tizenegyespárbajban elkövetett hibája jusson eszünkbe, hanem az is, hogy a rendes játékidőben fejelt vezető gólja nélkül nem biztos, hogy 90 percnél tovább tartott volna az összecsapás.

„Ha van gól, amely a meglepetés erejével hat, ez az volt. Cristiano hihetetlen lövéssel rukkolt ki, egyúttal már a hatodik percben nyomatékosította, nyerni jöttünk Portóba” – véleményezte a kétségkívül látványos találatot Sir Alex Ferguson, aki azonban nem őt nevezte meg a továbbjutás kulcsfigurájának. Mielőtt elárulnánk, a magunk részéről Sir Alex saját magát is a főszereplők közé sorolhatná, mert az alapvetően jobbszélsőt játszó portugált ezúttal a támadószekció közepére rendelte, s láthattuk, mi sült ki belőle.

S most jöjjön Ferguson nyerőembere, aki történetesen egy hátvéd: Rio Ferdinand. A sérüléseit még nem teljesen kiheverő válogatott védő extraklasszis teljesítményt nyújtott Portóban, „ikertestvérével”, Nemanja Vidiccsel áthatolhatatlan falat képezett a manchesteri kapu előtt, s termete mellett jó ütemű megelőző szereléseivel kitűnt a mezőnyből. Jelzésértékű, hogy


folytatás...
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
10 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
11 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
19 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
29 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
43 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
56 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik