Szoros vereségek

B. CS.B. CS.
2009.04.16. 23:04
Címkék

A győzelmeket hozó nyitó nap után csütörtökön nem sok örömben volt része a magyar küldöttségnek az Isztambulban rendezett Ahmet Cömert-kupán. A Bocskai-emlékverseny utáni első igazán rangos nemzetközi viadal második napján a férfiak között mindkét öklözőnket török versenyző búcsúztatta: mind Pekanov Tamás (64 kg), mind Ráth Miklós (57) szoros küzdelemben maradt alul. „Ráth végig fej fej mellett haladt török ellenfelével, és egy ponttal kapott ki, míg Pekanov a harmadik menetig tartotta a lépést. A végén már a bírók is besegítettek kicsit a hazai versenyzőknek, de erre lehetett is számítani” – mondta Kovács László szövetségi kapitány. Bouquet Bence (+91) szintén török bokszoló ellen lépett ringbe, lapzártánk után. A hölgyeknél sem termett sok babér számunkra, noha Mizsei Vivien (51) gigászi küzdelmet vívott kanadai ellenfelével.

Pénteken már éremért harcolhatnak versenyben maradt bunyósaink: Harcsa Norbertre (75) moldovai, Szellő Imrére (81) török, Darmos Józsefre (91) cseh öklöző vár.

Legfrissebb hírek

„Szabadság, szerelem, e2 kell nekem”

Népsport
12 perce

Vb 2026: piros lap jár a vitatkozás közben a száját eltakaró játékosnak

Foci vb 2026
32 perce

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
45 perce

Férfi kosár NB I: ingyenes lesz a bejutás az Alba Fehérvár mérkőzéseire

Kosárlabda
1 órája

A Benficánál úgy számolnak, hogy Mourinho nem megy a Real Madridhoz – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Vereséggel kezdett a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

Jégkorong
1 órája

Az Atléticónál szeretnék BL-győzelemmel búcsúztatni Antoine Griezmannt

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik