Meglepték a Washingtont

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.04.16. 23:04
Címkék

Egyetlen idegenbeli győzelem született a Stanley-kupa főcsoport-negyeddöntőjének nyitó napján: a New York Rangers Washingtonban diadalmaskodott 4–3-ra. Az est hőse a sok gól ellenére Henrik Lundqvist, a Rangers kapusa lett, de ebben nagy szerepe van kollégája, Jose Theodore gyenge napjának is, Bruce Boudreau, a Capitals vezetőedzője azt sem zárta ki, hogy a második meccsen már a mind-össze húszéves Szimeon Varlamov véd.

A Pittsburgh 4–0, a New Jersey 3–0 után kapott gólt, azaz a Washingtonnal szemben mindkét gárda magabiztos hazai győzelemmel (4–1) kezdte el a rájátszást. Ha a Philadelphia elvérzik a pennsylvaniai derbin, játékosai és szurkolói bizonyára gyakran fogják emlegetni az alapszakasz utolsó játéknapján a Rangers ellen játszott meccset, amelyen egy pontot kellett volna szerezni a pályaelőnyhöz. A találkozó 4–1-es végeredménye már azért is jelképes, mert a Penguins a tavalyi Keleti főcsoportdöntőben éppen ilyen különbséggel múlta felül a Flyerst (és mind a négy megnyert meccsén legalább négy gólig jutott). Persze a múltat ezzel le is lehet zárni, a Philly még javíthat.

Nyugaton a Vancouver a vártnál nehezebben győzte le a St. Louist, a február 1-je óta 16 hazai mérkőzéséből 14-et megnyerő Canucks védelme az utolsó másodpercekben is csúszott-mászott Roberto Luongo kapuja előtt, nehogy egyenlítsen a Blues. Persze az alapszakaszt két hibátlan meccsel záró Luongót sem kellett félteni, vezérletével hét emberhátrányból hatot kivédekezett a kanadai gárda (pedig a St. Louis az emberelőnyben hatékony csapatok szűk elitjéhez tartozik), az első harmad közepén öt a három elleni szituációban lehetetlen mozdulattal hárította Andy McDonald közeli lövését.

A rájátszásról zsinórban a harmadik szezonban lemaradó Edmonton elbocsátotta a csapatot 2000 óta irányító Craig MacTavisht, akivel az Oilers a szégyenteljes sorozat előtt, 2006 tavaszán csak a hetedik összecsapáson bukta el a Stanley-kupa Carolina elleni döntőjét.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
17 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
33 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
34 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
36 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
48 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik