Bölcsek és kövek

Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan szereplője a magyar futballnak, aki ne értene egyet a tervezett reform valamenynyi passzusával, hiszen ugyan ki ne vágyna anyagi és szakmai biztonságra, telt lelátókra, magas, Európához közelítő nívóra, lakható stadionra, magyarán: emberhez méltó körülményekre. Dicséretben, egyetértésben, ígérgetésben nem lesz hiány, addig bizonyosan, amíg a szavaké a főszerep. Ám ha jönnek a tettek, a terv megvalósítása lesz soron… Nos, erre az időszakra gondolva már vannak fenntartásaim. Már csak azért is, mert érdeksérelmek nélkül nem lehet valóság a reformból. Ahol egy tucat jelenti az elitet, ott a tizenharmadik, a tizennegyedik vagy a tizenhatodik aligha valószínű, hogy boldogan hajtja igába a fejét – a szebb jövő reményében. A „Miért éppen én…?!” – fölcsattanás valószínűleg gyakoribb lesz, mint a „De jó, hogy végre megmozdult az állóvíz” – kezdetű lelkesedés. Kivéve… Kivéve, ha a futballszövetség birtokolja a bölcsek kövét, amelynek segítségével képes a Magyarországon elérhető lehető legtöbbre: feltétel nélkül a tervezet mögé állít mindenkit, akinek csak köze van nálunk a labdához. Meggyőződésem, hogy a tettek kicsikarása nehezebb feladat, mint a reform kidolgozása, hiszen a megvalósítás elképzelhetetlen stabil, megingathatatlan pénzügyi és társadalmi háttér, őszinte, valódi bizalmon alapuló partneri kapcsolatok (klubok, szövetség, állam) híján. Stabilitás, őszinteség, bizalom – egyiket sem védethetné le jó eséllyel védjegyként a magyar futball most, 2009 tavaszán. Hogy megteheti-e egy, két, három vagy öt esztendő múlva, az attól (is) függ, hogy verbális vagy valódi lesz-e a reform. Bírják-e erővel, elszántsággal, akarattal, ésszel és alázattal azok, akiknek ideje belátniuk, hogy aki a valódit (futball, üzlet, szórakozás) állítja a középpontba, annak legelőször is ki kell dobnia a bóvlit. Talán a reformot sem kellene megvárni hozzá…