Visszatértek a rájátszásba

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.04.12. 02:53
Címkék

Nem is alakulhatott volna izgalmasabban az NHL legutóbbi játéknapja: magyar idő szerint szombat hajnalban négy mérkőzést rendeztek, ebből hármon azok a csapatok léptek pályára, amelyek holtversenyben álltak a Nyugati főcsoport hetedik helyén. Az Anaheim a Dallast, a St. Louis a Columbust látta vendégül, míg a Nashville a Minnesota otthonába látogatott. Végül a 8–4-es vereséget szenvedő Predators járt pórul, vetélytársai ugyanis hozták meccseiket, és ezzel biztosították helyüket a rájátszásban. A Ducks és a Blues még egy-egy találkozót játszhat a vasárnap véget érő alapszakaszban, míg a nashville-iek már el is kezdhették nyári pihenőjüket.

A Blues 1980 és 2004 között állandó szereplője volt a rájátszásnak, ám a bérvita miatt törölt idény után megtorpant, a legutóbbi három szezonban nemcsak hogy nem szerepelhetett a playoffban, a liga egyik leggyengébb csapataként tartották számon. Az idén még február közepén is a Nyugati főcsoport utolsó helyén szerénykedett, de összekapta magát, és parádés hajrájának köszönhetően a 2002–2003-as idény óta először elérte a negyven győzelmet.

A negyvenedik az egyik legnagyobb vetélytárs, a Columbus ellen született meg (3–1), a fennállása során először a playoffba jutó Blue Jackets az idén hatból ötször kikapott a Bluestól. A legutóbbi est hőse Keith Tkachuk volt, és talán jelképes, hogy ezen a fontos meccsen volt a legeredményesebb a 37 éves amerikai, aki egy rövid atlantai kitérőt leszámítva 2001 óta a St. Louisnál játszik. A remek formába lendülő balszélső az idény első meccse óta először szerzett két gólt, s mellé gólpasszt is jegyzett.

„Különös ez a pillanat, azután, amin az elmúlt két évben keresztülmentünk, ez a legkevesebb, amit megérdemlünk” – utalt Tkachuk a Blues korábbi gyengélkedésére.

A tavalyelőtt Stanley-kupát nyerő Anaheim közelmúltjával nem volt gond, inkább az a meglepő, hogy a Ducksnak a végsőkig harcolnia kellett a playoffszereplésért. A kaliforniaiak legutóbbi meccsének is volt pikantériája, hiszen az Anaheim éppen a tavalyi rájátszásban őt búcsúztató Dallas elleni győzelemmel jutott tovább, ráadásul a Starsnak ez volt az utolsó meccse az idényben. A texasiak 2002 óta először hiányoznak az egyenes kieséses szakaszból, a Colorado mellett talán Dave Tippett együttese jelenti a Nyugati főcsoport legnagyobb csalódását.

Keleten már megvolt a nyolc továbbjutó, az utolsó két nap eredményei a sorrenden változtathatnak, ekkor alakul ki a végleges párosítás.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
18 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
34 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
35 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
38 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
49 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik