Hajnal Tamás bombagólja

Vágólapra másolva!
2009.04.12. 02:53
Címkék

Akárcsak a múlt héten Berlinben, ezúttal is főszerepet játszott Hajnal Tamás a Borussia Dortmund sikerében: a BVB sorozatban a harmadik bajnoki győzelmét aratta, miután odahaza 3–1-re nyert az 1. FC Köln ellen, többek között a magyar középpályás remek játékával és góljával. Válogatott futballistánk kulcsfontosságú szituációban, 1–1-es állásnál jó húsz méterről kapásból ágyúzott Faryd Mondragón kapujába úgy, hogy a kolumbiai hálóőr csak beleérni tudott az óriási erővel meglőtt labdába. A múlt héten a Hertha elleni diadal alkalmával gólpasszt adó Hajnal Tamásnak ez volt a negyedik találata az idényben, és az első november 15. óta, amikor a gólja mellett három asszisztot adott a Frankfurt leigázásakor (4–0).

Kevésbé volt sikeres Dárdai Pál együttese: az imént már említett Hertha összeomlott Hannoverben, és egymás utáni két vereségével most már a BL-indulást érő harmadik helyre is nehéz lesz odaérnie.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
50 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik