Orvosi dicséretet kapott

B. CS.B. CS.
2009.04.11. 01:34
Címkék

Gyógyulásból ötös: a gerinc sérvvel műtött Barta Nóra a vártnál és az átlagosnál szerencsére jóval gyorsabban javul, és a rehabilitációját felügyelő orvosok és gyógytornászok is megdicsérték – nemcsak azért, mert villámsebességgel gyógyul, hanem a munkáért is, amelyet ennek érdekében végzett és végez. Barta edzésprogramjába ugyanis tízéves kora óta gyógytornaelemekre épülő gyakorlatokat építenek be, és úgy látszik, a speciálisan a hátat erősítő mozdulatok meghálálták a beléjük fektetett energiát: a szerdán hathetes kontrollon áteső sportoló már úszhat, és otthon finoman, fokozatosan súlyzós gyakorlatokat is végezhet. Szervezete jól reagált a csavarok beültetésére, amelyek az első vizsgálatok alapján megfelelően épültek be a gerincébe.

S ami a legfontosabb, újra jól érzi magát a bőrében.

„Egyáltalán nem fáj már a hátam, és kilencven fokban előre tudok hajolni. Igaz, az izmaim még elég kötöttek, de ezen is folyamatosan dolgozom. Most, hogy itt a tavasz, egyre jobb a kedvem is, és legszívesebben hat héttel előretekerném az idő kerekét” – mondta Barta, akire másfél hónap múlva újabb, vízválasztó vizsgálat vár, hiszen akkor derül ki, elkezdheti-e az ugróedzéseket – ami egyelőre szigorúan tilos.

Ha viszont első olimpiai döntős női műugrónk hat hét múlva zöld utat kap, akkor még a júliusi római világbajnokságon való indulása sem lehetetlen. „Mindent elkövetek, hogy ott lehessek Rómában, nagyon szeretnék részt venni a vébén”– tette hozzá Barta, aki az olimpia utáni év miatt jelentősen megfogyatkozott nemzetközi mezőnyben a korábbinál könynyebben érvényesülhetne.

Egy biztos: jó úton jár.

Legfrissebb hírek

Triatlon Eb: Dévay Márk ötödik, Kropkó Márta hatodik

Egyéb egyéni
3 perce

Végeredmény: Katar–Svájc 1–1

Foci vb 2026
18 perce

Mit keresnek ezek itt? – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
20 perce

Amerikai álomrajt – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
26 perce

Vasárnapi sportműsor: a németek és a hollandok is elkezdik vb-szereplésüket

Minden más foci
32 perce

Igor Thiagóval az élen, Raphinhával és Viníciusszal a széleken támad Brazília Marokkó ellen – íme, a kezdők!

Foci vb 2026
38 perce

Félidei eredmény: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
1 órája

Videó: íme, a 2026-os világbajnokság első tizenegyese

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik