Újabb rekordokat ért el

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.04.09. 06:29
Címkék

Kiválóan szerepelt Verrasztó Evelyn az elmúlt hétvégén Málagában – testvérével, Dáviddal és Mutina Ágnessel együtt rajtkőre lépett a spanyol nemzetközi bajnokságon, s a versenyt két országos csúccsal zárta.

Száz méter gyorson Evelyn március végén új magyar rekordot úszott (54.61) a Budapest-bajnokságon, ezt a spanyol városban már az előfutamban megjavította (54.21), majd az elődöntőben még tovább faragta (53.99). Ha az időeredményéhez hozzátesszük, hogy ez a világranglistán a 17. helyet jelenti, a Jövő SC versenyzőjének teljesítménye még inkább megérdemli a fantasztikus jelzőt.

„Egyértelműen a száz gyorson úszott időmnek örülök jobban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben ez lenne a fő számom, mégis jó érzés kipróbálni magam más távokon is – mondta el Verrasztó Evelyn. – Korábban ezt a számot általában úgy úsztam, hogy aznap még más távokon is versenyeztem, először a Budapest-bajnokság előtt kértem edzőimet, hogy hadd ússzak csak száz gyorson. Persze ők már akkor sejtették, hogy készülök valamire...”

Málagában Evelyn – a valóban egyik fő számának tartott – 200 méter vegyesen is felülírta (2:11.04) az általa tartott országos csúcsot (2:12.18). Sikeréhez ráadásul kisebbfajta elégtétel is párosult: a döntőben a magyar lány megverte a spanyol Mireia Belmonte Garcíát, aki mögött a tavalyi eindhoveni Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett.

„Edzőim a száz méter gyorson mutatott teljesítményemmel elégedettek voltak, de szerintük kétszáz méter vegyesen még van bennem tartalék. Én is látom a hibákat, továbbra is van még mit javítanom a rajtjaimon és a fordulóimon” – árulta el a magyar úszó.

Verrasztóék a héten pihenőt kaptak, ám húsvét után folytatják a felkészülést a júliusi római világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
9 perce

31. lövéséve megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában – videó

Foci vb 2026
16 perce

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
29 perce

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot!

Foci vb 2026
1 órája

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
1 órája

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
1 órája

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, a hajrában Goncalo Ramos révén továbbment Portugáliát – videó

Foci vb 2026
1 órája

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik