Jegyhamisítók dolgoztak a DVTK–Paks meccs előtt

D. L.D. L.
2009.04.08. 01:48
Címkék

Noha nem drágák a DVTK hazai mérkőzéseire szóló belépők, hiszen akik látni szeretnék kedvenceiket, 200 és 1800 forint közötti összeg kifizetése ellenében megtehetik. Úgy tűnik, akadnak, akik sokallják az összeget: a Paks elleni találkozó (1–0) kezdete előtt ugyanis a biztonsági szolgálat emberei hamisított jegyekkel próbálkozó szurkolókat akadályoztak meg „helyük” elfoglalásában.

Igaz, hogy hamisítják a jegyeket Diósgyőrben? – kérdeztük Dlusztus Imre ügyvezető igazgatót.

Sajnos, igaz. Egyébként ez nem új keletű fejlemény, ugyanis korábban is voltak erre utaló kezdeményezések, azaz mindig akadnak, akik kísérletezgetnek. Előfordult, hogy évekkel korábban kiadott tiszteletjegyet próbáltak meg fénymásolni. Ez a mostani azért vágott bennünket mellbe, mert pontosan százhúsz jegyet foglaltak le a biztonságiak. Ez nagy szám, és ha ezek a „belépők” átcsúsznak a zónán, az a DVTK-nak jelentős kárt okozott volna.

Hogyan derült fény a viszszaélésre?

Szeretném leszögezni, hogy sokan segítik a munkánkat, közöttük számos jó érzésű diósgyőri szimpatizáns is akad. A mérkőzés előtt két nappal „fülest” kaptunk, és az üggyel kapcsolatos megérzésünk sem hagyott cserben bennünket. Éppen ezért, mielőtt kiadtuk a jegyeket árusításra, mindegyiknek lebélyegeztük a hátoldalát. Ez elkerülhette a hamisítók figyelmét, ráadásul meglehetősen kezdetleges technikával igyekeztek előállítani a bilétát. A hazai mérkőzéseinkre két órával a kezdés előtt kezdjük árusítani a jegyeket, feltételezhető, hogy valaki gyorsan megvette, aztán elszaladt, és a stadion közelében valahol sokszorosította őket. Az állóhelyre szóló belépőket egyébként ezerkétszáz forint helyett hétszázért árulták, s ebből következik, hogy az, aki ebből vásárolt, csakis rosszhiszeműen járhatott el, mert mindenki tisztában van az igazi árakkal.

Miért nem rendelnek konkrét, mérkőzésre szóló jegyet a gyártótól?

Mert az méregdrága lenne. Nálunk az a gyakorlat, hogy fél évre előre, nagy tételben megvásároljuk a belépőjegyeket, s ezeket áruljuk.

Tettek feljelentést a rendőrségen?

Nem volt rá szükség. A Diósgyőrben foglalkoztatott biztonsági emberek azonnal értesítették a stadionban szolgálatot teljesítő rendőröket, akik forró nyomon megkezdték az ügy felderítését. Nálunk egyébként lehetőség van elővételben megvásárolni a jegyeket, a drukkerek a találkozó előtt két nappal, általában csütörtöktől juthatnak hozzá belépőjükhöz, amelynek sorszámát a klub könyveli, és krisztálytiszta kimutatásból olvasható ki, hová, kihez került, illetve ki vásárolta meg.

Legfrissebb hírek

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
5 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
12 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
17 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
29 perce

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
30 perce

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
32 perce

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
45 perce

Vinícius Júnior nagy kedvvel készül a nyitó meccsre

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik