Gordon kint a gödörből

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.04.07. 01:58
Címkék

Vasárnap a floridai St. Pe-tersburgban kezdetét vette az IndyCar-sorozat, amelynek el-ső állomásán az ausztrál Ryan Briscoe diadalmaskodott. A szériában a 22 tagú mezőny egységesen Dallara-Hondát használ. A Champ Car és az IRL tavalyi egyesülése után az idén már arra számítanak a szakemberek, hogy kiegyenlítődnek az erőviszonyok, eltűnik az IRL-csapatok előnye.

Az utcai viadalon nem is voltak nagy különbségek a két tábor autói között, de nagy kérdés, mi lesz az oválpályákon, amelyeken tavaly esélyük sem volt a Champ Carból érkezőknek. A floridai futam hajrájában Briscoe Ryan Hunter-Reayjel vívott a győzelemért, egy biztonsági időszak után a mezőnyt két körre elengedték, hogy ne a safety car mögött legyen a befutó – az amerikai hiába igyekezett, nem tudta megelőzni riválisát.

Amerikát kevésbé hozta lázba az IndyCar-szezon kezdete, mint a NASCAR-idény hetedik futama, amelyet Jeff Gordon nyert meg Texasban. A négyszeres bajnok élete leghosszabb, 47 viadalon át tartó, 2007 júniusa óta húzódó nyeretlenségi sorozatát zárta le, miután nagy csatában legyőzte a legutóbbi három idény bajnokát, Jimmie Johnsont. Az ex-F1-es Juan Pablo Montoya a hetedik helyen ért célba, a kolumbiai az összetettben (amelyet szintén Gordon vezet Johnson előtt) a 13. helyen áll.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
17 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
33 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
34 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
37 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
48 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik