Nem lehet nyugodt

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2009.04.05. 01:32
Címkék

Volt itt minden: avartűz (sze rencsére megfékezték, bár emiatt az egyik gyorsasági félbeszakadt), a versenypályán átfolyó patak, no és mindenekelőtt izgalmas, fordulatokban gazdag verseny – ennél érdekesebb idénynyitót aligha kívánhatott bárki is a ralirajongók közül. Erre mondják: a mezőny kiszolgálta a hálás közönséget Egerben.

Rögtön az első szakasz azzal kezdődött, hogy hárman – Spitzmüller Csaba, HerczigNorbert és ifj. Érdi Tibor – voltak három tizedmásodpercen(!) belül… Ez előrevetítette, hogy unatkozni nemigen fog egyikük sem.

„Eddig jól megvoltam ekkora nyomás nélkül is, de hát mit csináljak, bitang gyorsak az ellenfelek, s a meccset még nem nyertük meg, vasárnap is állni kell a gázon” – mondta az abszolút bajnoki címvédő Spitzmüller Csaba, aki végül négy szakaszgyőzelemmel az első helyen zárta a napot.

No igen, hiszen a legközelebbi üldöző Herczig Norbertnek feltett szándéka, hogy nem engedi egykönnyen kicsúszni a kezéből az elérhető távolságba kerülő futamgyőzelmet. A pilóta egyébként rettenetesen élvezte az új autó nyújtotta örömöket, egész nap fülig ért a szája, még az sem tudta elvenni a kedvét, hogy a második szakaszon kapott egy lassú defektet, amely 20 másodpercébe került. Fokozatosan gyorsul, és úgy érzi, mintha pontosan neki teremtette volna a Jóisten az autót.

Ifjabb Érdi Tibor is új Subaruval száguld, s már az első versenyen sikerült borsot törnie a nála jóval tapasztaltabb versenyzők orra alá. Két szakaszgyőzelme egyrészt dicséretes, másrészt arra figyelmezteti a riválisokat (ha eddig még nem tudták volna), hogy bizony a tanulóból lassan tanár lesz. Érdi életében először szombaton vezette az első osztályú mezőnyt, ám az ötödik szakaszon ő is lassú defektet kapott, amely miatt kétszer is megpördült. Visszacsúszott a hetedik helyre, ahonnan a harmadikra küzdötte fel magát, s bár hátránya így is tetemes, a raliban bármi megtörténhet.

A remek folytatás tehát garantálva van – a verseny vasárnap 4 gyorsasági szakasszal fejeződik be.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

A második félidőben sok volt a hiba, kevés esélye maradt a Szegednek a negyeddöntő visszavágójára

Kézilabda
24 perce

PSK: nem borult a papírforma a Puskás Akadémia és a Real Madrid mérkőzésén

Minden más foci
30 perce

Budapest-kupa: a hősiesen küzdő csepelieké a trófea

Labdarúgó NB I
35 perce

Az Eger szétlövéssel győzte le a Szegedet a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
49 perce

Griezmann, Lookman és Álvarez rohamoz az Atletinél az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
49 perce

Nem súlyos a sérülése, Szalah még pályára lép a Liverpool színeiben

Angol labdarúgás
52 perce

Tizenhárom meccses eltiltást kapott a Zaragoza felbőszülő kapusa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Megjelent a Szoboszlai Dominik fényképével ellátott energiaital a boltokban

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik