Sávolt edzi Szávayt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.04.02. 23:18
Címkék

Nincs trénere, mégsem edző nélkül készül a következő három hétben Szávay Ágnes. A világranglista 25. helyén álló magyar teniszező legközelebb április végén, Stuttgartban lép pályára, addig pedig Budapesten tréningezik, méghozzá a korábbi kiváló játékos, a jelenleg teniszakadémiát üzemeltető Sávolt Attila irányításával. A még mindig csak 33 esztendős Sávolt a világranglista 68. helyén is állt 2002-ben.

„A feladatom arra korlátozódik, hogy szűk három hét alatt készítsem fel Ágit a tavaszi szezonra. Nem ismerem őt tökéletesen, inkább a tévéből követtem a játékát, de ez nem lehet probléma, biztosan tudunk segíteni neki az akadémián – mind a teniszben, mind lelkiekben. Igyekszem átadni a tapasztalataimat” – nyilatkozta Sávolt Attila.

A szakember elárulta, egyelőre csak április végéig irányítja Szávay edzéseit. „A salakos szezonra készülünk, ami azt is jelenti, hogy egy jó tíznapos kemény fizikai alapozással kezdünk, hosszú labdamenetekkel a pályán. Szeretném a játéka támadó jellegét erősíteni. A feladat mindenképp kihívás, de nem hosszú távú megállapodásról van szó egyelőre” – mondta el Sávolt.

Legfrissebb hírek

Megműtötték a Newcastle védőjét, aki sérülés miatt maradt le a vb-ről

Angol labdarúgás
1 perce

Leinweber Olivér az olasz vízilabda-élvonalon belül váltott klubot

Vízilabda
13 perce

Minden streames rekordot átírt a vb a YouTube-on

Foci vb 2026
28 perce

Elkezdődött az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés

Foci vb 2026
28 perce

Vb 2026: Elefántcsontpart–Norvégia

Foci vb 2026
34 perce

Viking harcostól amerikai gyorsételekig – szurkolói öltözékek Dallasban

Foci vb 2026
35 perce

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
47 perce

Gyász: ötvennyolc évesen elhunyt a sportági történelmet író orosz műkorcsolyázó

Egyéb egyéni
50 perce
Ezek is érdekelhetik