Aján harmadszor

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.04.02. 08:10
Címkék

Meglepetés nem történt, az egyedüli jelölt Aján Tamást választották meg a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnökének. A március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével (polgári tagozat) kitüntetett sportdiplomata harmadik ciklusát kezdheti meg az IWF élén, és szokásos módon egyhangúlag, közfelkiáltással szavaztak rá a küldöttek.

„Ennyien soha korábban nem vettek részt a voksolásban, a különböző tisztségekre száztizenheten jelentkeztek, jeleként annak, hogy a súlyemelés erős és népszerű sportág – nyilatkozta a legmagasabb rangú magyar sportdiplomata az MTI-nek. – Ellenjelölt nélkül, egyhangúlag, tapssal és ovációval köszöntve választottak meg ismét a küldöttek az IWF elnökének, büszkeségre okot adó, felemelő érzés volt. Azt is örömmel fogadtam, és igazán jólesett, hogy még a szavazás előtt külön levélben köszöntötte a szövetséget és személy szerint engem Jacques Rogge, a NOB elnöke, aki elismeréssel szólt a munkánkról, eddigi tevékenységünkről.”

A rekordszámú kandidáló között rengeteg volt az arab országból származó, ám a végeredmény egyáltalán nem tükrözi a megnövekedett arab érdeklődést. Olyannyira nem, hogy a Közel-Keletről senki sem lett tagja az új végrehajtó bizottságnak, és az öt alelnök között sem találhatunk senkit abból a régióból. Viszont az új elnökhelyettes ausztrál helyett tajvani (Csang Csao-kuo), az új főtitkár görög helyett kínai (Ma Ven-kuang, a Kínai Súlyemelőszövetség elnöke) lett. Az Aján Tamást elnöki működése, 2000 decembere óta segítő Jannisz Szgurosz vélhetően azért is volt kénytelen távozni a főtitkári posztról, mert a pekingi olimpia előtt 11 görög súlyemelő bukott meg doppingolás miatt.

A magyar szövetséget Dobos Imre elnök és Muhoray Árpád alelnök képviselte a madridi tisztségújító kongresszuson.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
12 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
12 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
13 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
14 órája
Ezek is érdekelhetik