Hiába fájt a lába

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.03.29. 05:11
Címkék
A Budapest-bajnokság harmadik napján sem maradtunk országos csúcs nélkül – a szombati rekorddöntő Cseh László volt 100 méter háton.

Cseh László még 2005 júliu sában, a montreáli világbajnokságon 54.27-et úszott 100 méter háton – azóta ez az országos rekord. Pontosabban ez volt szombat délutánig. A Budapest-bajnokság harmadik napján Cseh László a második legjobb idővel került be a fináléba, hogy aztán a döntő végén győztesként, országos csúcsot (54.21) elérve szálljon ki a Komjádi uszoda medencéjéből.

„Kész vagyok, az utolsó húsz méteren majdnem meghaltam, egyszerűen nem bírta a lábam” – pihegett Cseh a finálé után. S hogy miért a fájdalom?

„Lacin még van némi súlyfelesleg, leginkább a lábán, ezért érez fájdalmat úszás közben” – szolgált magyarázattal TuriGyörgy edző.

A háromszoros olimpiai ezüstérmes szinte csak lélegzetvételnyi szünethez jutott, következett ugyanis a 100 méter gyors döntője, s a fájós láb majdnem „beleszólt” a versengésbe. Az utolsó 25 méteren ugyanis Laci elé került az egyes pályán úszó Csáki János. Turi György integetett tanítványának, aki össze is kapta magát, s végül legyőzte a Jövő SC versenyzőjét.

„Észrevettem, hogy Gyuri bá’ mutogat, de láttam is, hogy az egyes pályán nagyon elmentek tőlem. Az az igazság, hogy a lábam miatt nem mertem gyorsabban elkezdeni az első ötvenet” – mondta Cseh. Kis Gergő viszont el merte – az ajkai sportoló 200 méterpillangón úgy bekezdett, hogy már ötven méter után eldőlt a verseny.

„Láttam, hogy ötvennél az élen fordulok, gondoltam, megvan, aztán száznál észleltem, hogy még nagyobb az előnyöm, akkor már tényleg eldőlt minden, tudtam, hogy nyerek” – így Kis Gergő, aki 1500 méter gyorson még egy aranyat besöpört.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
3 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
3 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
4 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
4 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
4 órája

Jamie Vardy góljával nyert a Cremonese, de a Lecce 96. perces győztes gólja miatt a kiesőzónában maradt

Olasz labdarúgás
4 órája

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik