Ennél is több van bennük

Rudolf Gergely a magyar válogatott egyetlen mezőnyjátékosa, aki a hazai bajnokságban futballozik. Ennek ellenére nem peremember Erwin Koe- man csapatában, s a holland szakember ezúttal is bízott benne, de nem csatárként, hanem bal oldali középpályásként számolt vele. Ez a szerepkör a játékos számára nem lehetett túl idegen, hiszen Belfastban, az északírek ellen szintén itt kapott feladatot. Ugyanakkor az is látszott rajta, hogy a végére csaknem teljesen elkészült az erejével.

„Tényleg rettenetesen elfáradtam – mondta Rudolf Gergely. – A kapitány azt kérte, hogy az albán jobbhátvéddel tartsam a lépést, és ő hihetetlenül aktív volt. Mennem kellett vele, de ugyanakkor támadni is muszáj volt, szóval valóban kifulladtam a végére. De ez nem baj, ez a dolgom, az ilyen meccs után nem érdekes, mennyire fáradtam el – az a fontos, hogy nyertünk.”

Amikor elmondtuk Rudolf Gergelynek, hogy igen magas osztályzattal (8-assal) értékeltük a teljesítményét, legnagyobb meglepetésünkre meglepődött. Visszakérdezett: semmi olyat nem tett, amit a sztárok szoktak, akkor miért az elismerés? Azt feleltük, hogy a hatalmas, bár valóban nem túl látványos munkájáért.

„Csodás érzés, hogy olyan válogatottat győztünk le, amely hazai pályán már-már verhetetlen volt, például a svédekkel is döntetlent ért el. S ha valaki még így is lebecsülné a sikerünket, gondoljon arra, hogy Albánia egy ponttal utazott haza Portugáliából is.”

Egy labdarúgó produkciójának megítélésekor a látvány szó valóban csábító, ám csapdát is rejt.

Mert végül is ki a látványosan játszó futballista?

Mondjuk Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi. Miattuk valóban ezrek látogatnak ki a Manchester United és a Barcelona meccseire, de ha egy csapatnak nincsenek ilyen sztárjai, akkor alázatos, roppant fegyelmezett játékosokra van szüksége. Erwin Koeman ezért döntött úgy, hogy a középpálya bal oldalát nem az egyébként kiváló formában futballozó Dzsudzsák Balázsra, hanem Rudolf Gergelyre bízza, mert nem a csillogást, hanem – csúnya szóval élve – a kulimunkát várta el. Ugyanakkor feltétlenül el kell mondani, hogy a meccs után éppen Dzsudzsák Balázs volt az első, aki a társai nyakába ugrott, s Rudolf Gergelyt a vacsora előtt is széles mosollyal ölelgette.

„Az nem lehetett, hogy vesztesen hagyjuk el a pályát – mondta Rudolf Gergely. – Rendkívüli élmény volt látni, hogy több százan eljöttek Magyarországról szurkolni nekünk, és emiatt roppant hálásak is vagyunk. Sokat segítettek honfitársaink, el sem tudom mondani, mennyit jelentett, hogy ott voltak. Mindannyian hittünk a sikerben, bíztunk benne; a pályán azt láttam, hogy minden magyar futballista duzzad az önbizalomtól, és ez rendkívül jó érzés volt.”

Rudolf Gergelynek nem titkolt célja, hogy ismét külföldi szerződést kapjon, és aki látja őt hétről hétre játszani, bizonyíthatja: kinőtte ezt a közeget. Külföldön edződött, a francia Nancy futballistája volt, ám akkor nem sikerült befutnia, itthon viszont sokan a legképzettebb, legjobb magyar labdarúgónak tartják.

„A magyar futball helyzeté- ben a legkisebb sikert is értékelni kell, és Albánia legyőzését nem is nevezném kis sikernek – folytatta a DVSC-TEVA játékosa. – Legyünk büszkék erre az eredményre! A válogatott miatt talán a bajnoki meccsek megítélése is más lesz, nagyon remélem, hogy még többen jönnek ki. Jó csapat a miénk, amit bizonyít, hogy kulcsemberek maradtak most ki, mégis győztünk. Nekem nem is az eredeti posztomon, azaz csatárként kellett helytállnom, mégis azt mondom, ez még nem az út vége, ennél is több van bennünk.”