Dzeko ötödször is megvillant

Vágólapra másolva!
2009.03.29. 05:11
Címkék

Bár messze még a selejtezősorozat vége, érdemes számolni a bosnyák válogatottal, amely a súlyos térdsérülése miatt az egész tavaszra kidőlő Vedad Ibisevic nélkül is képes felnőni a feladathoz – a jó erőkből álló együttes most éppen Belgiumból hozott el három pontot. A Bundesliga harmadik helyén álló Wolfsburg színeiben remeklő (13 gól) Edin Dzeko jobblábas lövésével (ötödik vb-selejtezős találatával) a vendégek sokáig vezettek, a belga egyenlítés után pedig valósággal kivégezték a házigazdát. Sőt, győzelmüknek köszönhetően immár ők állnak a csoport harmadik helyén.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
5 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
7 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
8 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
9 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
10 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
10 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
10 órája
Ezek is érdekelhetik