Dánia: megint egy hármas

Vágólapra másolva!
2009.03.29. 05:11
Címkék

Dánia megőrizte vezető pozí cióját a „magyar csoportban”, miután szombat este a papírformának megfelelően simán legyőzte a jövő héten Budapesten pályára lépő Máltát. Morten Olsen, az északiak szövetségi kapitánya a mérkőzés előtti utolsó sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a futballban nincsenek kis országok – és valószínűleg ezt szuggerálta játékosaiba is, akik rendkívül erőteljesen és koncentráltan kezdtek, így 25 perc elteltével már két góllal vezettek. A 12. percben Michael Mifsud még ráijesztett a vendégekre (Thomas Sörensen védett), aztán két perc múlva Dennis Rommedahl előkészítéséből Sören Larsen megszerezte a vezetést Dániának. Nem sokkal később a majd kétméteres támadó már két gólnál tartott – pontosan ott, ahol a két csapat őszi, koppenhágai mérkőzésének nagyjából felénél. Ezúttal Martin Jörgensen szolgálta ki fantasztikusan a „Málta-specialistát”, aki több gólt ugyan nem szerzett, mégis ugyanúgy 3–0 lett a vége, mint az őszi első felvonásban. A harmadik találat két cserejátékos érdeme: Jonas Borring adta a passzt (neki addigra már volt egy les miatt érvénytelenített gólja), a Larsent váltó Morten Nordstrand pedig a hálóba helyezett.

A higgadtan, célratörően futballozó Dánia hétből hetedszer győzte le Máltát (az összesített gólkülönbsége 24– 3), és szerdán Albánia ellen próbálja gyarapítani pontjai számát; ismervén az egymás elleni mérleget (öt győzelem, egy vereség), valamint rápillantva a tabellára, esélyeit jónak ítéljük – különösen, ha ismét az olseni útmutatásnak megfelelően játszik.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
5 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
7 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
8 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
9 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
10 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
10 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
10 órája
Ezek is érdekelhetik