Gyűjtés koszorúra, szoborra

MTI, SZ. A.MTI, SZ. A.
Vágólapra másolva!
2009.03.28. 01:04
Címkék

Az Alba Volán szervezett druk kerklubja, a Blue Brothers kezdeményezésére az ifjabb Ocskay Gábor temetésére mindenki által külön-külön szánt virág helyett a szurkolók pénzgyűjtésbe kezdenek, hogy egyetlen, nagy koszorúval búcsúzzanak Kiscsicsótól szerda délután a Béla úti temetőben 15.30-kor kezdődő szertartás alkalmával. Ám mivel a befolyó összeg valószínűleg nagyobb lesz, mint amennyibe a 19-es számmal díszítendő, kétszáz fehér rózsa és kék írisz alkotta virágköltemény kerül majd, a megmaradó pénzt a tervezett emlékszobor készítésére fordítják.

A gyűjtésre szombat délután öt és este nyolc között kerül sor az ifjabb Ocskay Gábor nevét felvevő csarnoknál, aki pedig a szoborra áldozna, az Alba Volán SC által „Alba Volán Csicsó 19” névvel nyitott 12023008-0015787500300008 számú bankszámlára utalhat.

A klubhoz továbbra is érkeznek a részvétnyilvánító üzenetek: volt játékostársaktól, mint Kovács Franktól vagy Sam Ftorektól; nemzeti szövetségektől – a japántól, az osztráktól, a romántól, a szlováktól; bírótestülettől – a szlovéntól. Számtalan hírügynökség, napilap, jégkorong- és sporthonlap – amerikai, brit, cseh, lengyel, német, svájci, svéd, szlovák, szlovén írt a centerről, de mára Facebookon is van profil ifjabb Ocskay Gábor emlékére. A magyar első osztályú csapatok mellett az alábbi városok jégpályájánál tartottak megemlékezéseket: Debrecen, Győr, Jászberény, Szeged, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Bécs...

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Szívközpontjának igazgatója nyilatkozott, megállapítva, hogy az élsportolóknál ötszörös gyakorisággal fordul elő a hirtelen szívhalál, ami az első hírek szerint ifjabb Ocskay Gábor halálát is okozta: „A 35 éven aluli sportolók hirtelen szívhalálának vizsgálatakor kiderült, hogy alapos kronológiai vizsgálattal az esetek csaknem kilencven százalékát meg lehetett volna előzni. Az állapotfelmérés során elemzik a sportoló családjának történetét, majd jön az EKG, a szívultrahang és a szív MR-vizsgálata. Akik a legnagyobb terhelésnek vannak kitéve, azoknak előbb-utóbb át kell esniük ezeken, az orvos pedig eldönti, hogy kiadja-e a versenyzési engedélyt vagy nem.”

Dr. Papp Lajos szívsebész, aki korábban rendszeres és szigorú ellenőrzésekhez kötve engedélyezte Ocskay pályafutása folytatását, a TV2 egyik műsorában azt mondta: „Itt az én felelősségem egyértelmű, hiszen én javasoltam aktív sportpályafutásának folytatását. Számomra a következő kérdés vetődött fel: a lelkét ölöm meg vagy veszélyeztetem az életét.”

Idősebb Ocskay Gábor, aki kérte, hogy az orvosok szerepét ne firtassa senki, hétfő kora délután sajtótájékoztató keretében ismerteti fia halálának körülményeit, míg Tóth István, a klub társelnöke a temetés részleteiről számol be.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
5 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
7 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
8 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
9 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
10 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
10 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
10 órája
Ezek is érdekelhetik