24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.03.28. 01:04
Címkék

Megérkezett az engedélyMegérkezett az engedély

ZALAEGERSZEG. Megérkezett a ZTE-hez a nigériai Alika Henry Osadolor játékengedélye, így a 21 esztendős hátvéd a következő fordulóban már pályára is léphet. Még mindig várni kell a lett támadó, Artjoms Rudnevs papírjaira.

Megműtötték a kapust

KAPOSVÁR. Ujjtörést szenvedett Horváth László, a Gabona Transz-Kaposvári Rákóczi tartalék kapusa, felépülése egy-két hetet vesz igénybe.

Újabb súlyos sérülés

KECSKEMÉT. Talpcsonttörést szenvedett csapata edzésén Alekszandar Alempijevics, a KTE-Ereco szerb középpályása. Egyelőre kérdéses, a 20 esztendős légiósnak mennyit kell kihagynia, ám november végi sérüléséhez hasonlóan hetekig nem számíthatnak a játékára. Alempijevics korábban lábközépcsonttörése miatt dőlt ki hosszabb időre.

Fizethetnek a játékosok

RÁKOSPALOTA. Pénzbüntetéssel sújtotta labdarúgóit a REAC vezetősége, ám annak mértékét csak a Nyíregyháza Spartacus elleni bajnokit követően határozzák meg. Az elnökség szerint elfogadhatatlan az FC Fehérvár ellen mutatott teljesítmény (0–4), ezért Hevesi Tamás vezetőedző és Nyerges Krisztián csapatkapitány meghallgatása után döntöttek a szankció mellett.

Vereségek külföldön

BÉCS-ESZÉK. Több élvonalbeli csapat is felkészülési mérkőzést játszott pénteken. A Zalaegerszegi TE a Trendwalker Admira Wackertől szenvedett 2–0-s vereséget Bécsben, míg a Gabona Transz-Kaposvári Rákóczi a horvát élvonalban szereplő NK Osijek vendégeként 3–0-ra kapott ki. A Paksi FC ellenben Horváth Sándor, Szabó János és Báló Tamás góljával nyert (3–1) a Bajai LSE otthonában.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
5 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
7 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
8 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
9 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
10 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
10 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
10 órája
Ezek is érdekelhetik