Bemutatkozás vereséggel

Vágólapra másolva!
2009.03.26. 23:41
Címkék

Jó döntésnek bizonyult az MLSZ részéről, hogy ismét Szombathelyt és Büköt választotta az U17-es válogatottak Eb-selejtezőjének megrendezésére. Szombathelyen, mint már annyiszor, most is bizonyították, hogy szeretik a focit. Ezen a hideg szerda esti találkozón ezer szurkoló volt kíváncsi a magyar U17-es fiatalok szereplésére. Nem véletlen, hiszen nem kisebb a tét a csoportselejtezőben, mint a nyáron sorra kerülő Eb nyolcas döntőbe jutás. Az elitkörből csak az első helyezett juthat oda, ezért várható volt, hogy minden találkozó nagy küzdelmet hoz. A büki „előmeccsen” háromszázan látták, ahogy Anglia legyőzi Portugáliát, s mindenki abban bízott, hogy jó meccsen a magyarok is elkönyvelik a fontos három pontot.

Sajnos nem sikerült: a magyar fiatalok nagyon sok hibával futballoztak, a kapura alig jelentettek veszélyt. Ezzel szemben a vendégcsapat játékosai sokkal motiváltabbnak tűntek, több helyzetet teremtettek, és – az angolokkal együtt – lépéselőnybe kerültek.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
3 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
6 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
6 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
7 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
8 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik