Versenyfutás az idővel

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.03.25. 00:32
Címkék

Szombaton odahaza, jövő szerdán pedig idegenben méri össze erejét Törökországgal az Európa-bajnok spanyol válogatott. Vicente del Bosque eleve a legnehezebb erőpróbának tartja a soron következő két meccset, úgy meg különösen az lehet, ha sérüléssel bajlódó kulcsjátékosai nem épülnek fel. A Barcelonát erősítő Andrés Iniesta ismét kidőlt a sorból – vasárnap a Málaga elleni bajnokin izomsérülést szenvedett –, őt a selecciónban az első bevetésére készülő Juan Matával, a Valencia 20 éves üdvöskéjével próbálja pótolni.

De nem csupán Iniesta egészsége miatt aggódhat a bajuszos mester, hiszen a szintén barcás Xavi (Achilles-ín-sérülés), valamint a két valenciai, David Silva (izomfájdalmak) és David Villa (térdsérülés) is versenyt fut az idővel, hogy már a hét végén pályára léphessen.

„A térdem szerencsére jól reagál a kezelésekre, remélem, szombatra felépülök” – fogalmazott Villa, aki a négy mérkőzés után százszázalékos spanyol válogatott tíz góljából ötöt vállalt magára, köztük két győztes találattal.

Legfrissebb hírek

Leinweber Olivér az olasz vízilabda-élvonalon belül váltott klubot

Vízilabda
10 perce

Minden streames rekordot átírt a vb a YouTube-on

Foci vb 2026
25 perce

Elkezdődött az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés

Foci vb 2026
25 perce

Vb 2026: Elefántcsontpart–Norvégia

Foci vb 2026
31 perce

Viking harcostól amerikai gyorsételekig – szurkolói öltözékek Dallasban

Foci vb 2026
32 perce

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
44 perce

Gyász: ötvennyolc évesen elhunyt a sportági történelmet író orosz műkorcsolyázó

Egyéb egyéni
47 perce

Együtt eveznek Dallasban a norvég és az elefántcsontparti drukkerek

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik