Armstrong nagy bukása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.23. 23:25
Címkék

Lance Armstrong nagyot bukott, s kulcscsonttörést szen­vedett a Castilla–León öt­napos országúti kerékpáros körverseny hétfői, első szakaszán. A szeptemberben, három év után visszatérő hétszeres Tour de France-győztes, 37 éves amerikai a nyitó etapon húsz kilométerrel a cél előtt esett el, majd az eset után a palenciai Rio Carrion kórházba szállították.

A verseny szervezőinek késő délután kiadott közleménye szerint Armstrongot már átszállították Valladolidba, az ottani Egyetemi Klinikára, ahol egyértelműen megállapították, hogy eltört a kulcscsontja.

Johan Bruyneel, az amerikai versenyző csapata, az Astana vezetője azt is elmondta, hogy mivel nincs komplikáció, Armstrong várhatóan gyorsan felépül. Az orvosoktól kapott információ alapján Bruyneel bízik abban, hogy egyik legjobbja részt vehet a májusi Giro d’Italián.

Legfrissebb hírek

„Brunót lehetetlen pótolni” – Rúben Amorim irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
4 perce

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
23 perce

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
52 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
2 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik