Új bajnokot avattak

Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék

Heidum Bernadett semmit sem bízott, s nem is bízhatott a véletlenre a rövid pályás gyorskorcsolya országos bajnokság második napján: miután szombaton a bírók kizárták 1500 méteren, minden távot és a szuperdöntőt is meg kellett nyernie ahhoz, hogy megszerezze élete első összetett magyar bajnoki címét. Megtette.

„Nem volt más választásom a kizárás után – mosolygott Heidum. – A bajnokság előtt úgy gondoltam, nem lesz nehéz dolgom, hiszen Huszár Erika és Darázs Rózsa nem indult, ám a szombati ezerötszáz méteres viadal keresztülhúzta számításaimat.”

A férfiak mezőnyében sokkal könnyebb dolga volt Knoch Viktornak – Galambos Gábor és Darázs Péter távollétében minden távon diadalmaskodott, és zsinórban harmadik alkalommal lett országos bajnok összetettben.

„A bécsi vébén még úgy gondoltam, én sem indulok el a bajnokságon, mivel megsérültem. Ám a hazatérés után újra lejártam korizni, s motivált a harmadik bajnoki cím megszerzésének lehetősége. Nem foglalkoztam a hiányzókkal, egyszerűen csak tettem a dolgomat” – mondta Knoch Viktor.

Legfrissebb hírek

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
25 perce

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
36 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
51 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
1 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája
Ezek is érdekelhetik