Meglepő bőcsi vereség

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2009.03.22. 23:12
Címkék
Hazai pályán kapott ki a Bőcs, így a Ferencváros nagy riválisa egyre nagyobb hátrányba kerül az NB I-ért folytatott harcban. Na nem mintha olyan nagy harc lenne ez, a magasabb osztályt amúgy sem vállalná a klub.

A szókimondásáról ismert bőcsi szakvezető, Tóth László mérkőzést követő nyilatkozatából a laikusok számára is kiderülhetett, hogy valami nincs rendjén az együttes háza táján. Az alakulat az ősszel kiváló baráti társaságot alkotott, nagyszerű eredményeket ért el, és a remek szakmai munkának köszönhetően a második helyen fordulhatott – többek között a Ferencvárost is sikerült megreguláznia a zöld-sárga társaságnak. A tavasz azonban nem úgy sikerült eddig, ahogy a Hernád-parti település szurkolói szerették volna. Úgy tűnik, elpattant valami… Ezt nemcsak a Ferencvárostól elszenvedett 4–1-es vereség, hanem a találkozó utózöngéi is alátámasztják. Martis Ferenc például vasárnap délután csak civilben sétált az öltözőfolyosón, edzője még a cserék közé sem nevezte. Tény, hogy a védő, a többiekhez hasonlóan, egy héttel ezelőtt súlyos hibákat követett el az Albert Flórián Stadionban.

Tóth László vezetőedzőnek mindenesetre nincs könnyű dolga, hiszen három új védőt kell beépítenie a csapatba. Ez zökkenőkkel jár, és mivel a keret is alaposan felfrissült, akár ez is magyarázhatná a lazuló morált. Sajnálatos, hogy a háromezres vidéki település reprezentánsát is utolérte a „végzet”: a sikereket – a jelek szerint – nem sikerült megfelelő módon kezelni. Az pedig nem lepett meg senkit, hogy a klub vezetői nem neveztek az NB I-re, hiszen mindenki tudja, a Bőcs évi ötvenmillió forintból gazdálkodik, pályája pedig alkalmatlan az élvonalbeli szereplésre.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
47 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
51 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
54 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
56 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája