Még Robinhót is megbabonázta

Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék

Noha Fülöp Márton hárította az idén gólképtelen Robinho büntetőjét, és több remek védést is bemutatott, csapata, a 15. perctől emberhátrányban futballozó Sunderland 1–0-ra kikapott a Manchester City otthonában.

A piros lap mellett öt sárgát is kiosztott csapattársainak Steve Tanner bíró. Mi történt a pályán?

Esküszöm, semmi különös, George McCartneyt jogtalanul állította ki a bíró, szerintem még csak fault sem volt a megmozdulása. Mister Tanner egyébként is furcsa felfogásban vezette a mérkőzést, amely a színkavalkád ellenére sem minősíthető durvának. Tényleg nem. Ráadásul nem először sújtanak minket téves játékvezetői ítéletek.

Robinho büntetőjét mindenesetre hárította, és kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújt, ami nyilván erősíti a helyét a kezdőcsapatban.

A brazil fiú megtorpant, s úgy kalkuláltam, hogy az utolsó pillanatban kifordítja a jobb lábát. Bejött. Annak meg külön örülök, ha többen is jónak ítélik a teljesítményemet. Riválisom, Craig Gordon épp a minap mondta: most már tudja, milyen érzés lehetett számomra egy jól védő kapus cseréjének lenni. De továbbra sincs köztünk konfliktus, nyilván ő is iparkodna, hogy megtartsa a helyét a kezdőben.

S mi lesz a Sunderland sorsa?

A legutóbbi két bajnokinkat elveszítettük, és csak három pontra vagyunk a kiesést jelentő tizennyolcadik helytől. Ugyanakkor biztosra veszem, hogy sikerül meghosszabbítanunk élvonalbeli tagságunkat.

Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
16 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
49 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik