Egyetlen helyzetből szerzett három pont

A mérközésről tudósított: DOROS LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGYA mérközésről tudósított: DOROS LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék
Tovább tart a Vasas vesszőfu­tása, pedig ezúttal a korábbinál jobban futballoztak Mészöly Géza tanítványai. A Diósgyőri VTK azonban egy szerencsés és látványos gólnak köszönhetően otthon tartotta a három pontot.

A kilátástalanság, a jövőkép hiányában rendkívül nehéz motiválni a labdarúgókat. Embert próbáló feladat lelket verni olyan játékosokba, akik hónapok óta hiába lesik a postást, várva jogos járandóságaikat. Nehéz hétről hétre felkészíteni olyan futballistákat, akik naponta szembesülnek azzal, hogy ha hamarosan nem történik kedvező változás, még befejezniük is nehéz lesz a bajnokságot, nemhogy kiemelkedő eredményt elérniük.

Nincs könnyű helyzetben tehát Mészöly Géza, a Vasas vezetőedzője, ő sem ismer rá őszi csapatára. Pedig már-már bajnoki álmokat kergettek a büszke címre 1977 óta csak vágyakozó Vasas-drukkerek. Tavasszal azonban három meccsből csupán egyet nyertek meg az angyalföldiek, legutóbb a kiesőjelölt Siófok leckéztette meg őket.

A vasárnapi találkozó elején a vendégek játéka mégis már-már az őszi Vasast idézte. Hogy mi történhetett a Fáy utcában? Annyi szivárgott ki az öltözőből, hogy Mészöly Géza a Siófok elleni vereség után szokásától eltérően felemelte a hangját, az asztalra csapott: követelte játékosaitól, hogy fejezzék be a csodavárást, dolgozzanak becsülettel, úgy, mint az ősszel. Hogy a felemelt hang vagy a játékosok önbecsülése az oka a játék javulásának, nem tudni, a Vasas az első félidőben szervezettebben és lelkesebben futballozott ellenfelénél. Látszott, jól felkészített együttes érkezett Diósgyőrbe, oda, ahol az őszt szintén a pénztelenség jellemezte. Mára azonban – a helyi vezetőségnek köszönhetően – rendeződött a helyzet, a csapat játékosai megkapták pénzüket, nyugodtan készülhetnek.

Gálhidi György – csakúgy, mint Mészöly Géza – nem tartozik a hangoskodó edzők közé. De egészen bizonyos, hogy a szünetben a DVTK mestere is megemelte a hangját. Talán ennek tudható be, hogy a második félidőben – ha jobban nem is, de – lelkesebben futballoztak a hazaiak. A színvonal persze nem lett jobb, de izgalmakban mégis bővelkedett a találkozó, s aztán a hajrában Honma Kazuónak köszönhetően nyert a második félidőben magára találó Diósgyőr, nagy-nagy örömet szerezve ezzel a majd nyolcvan percen át bosszankodó diósgyőri publikumnak.

Mészöly Gézára azonban továbbra is emberpróbáló feladat vár, kérdéses, hogy tud ismét lelket önteni a tavasszal harmadik vereségét elszenvedő csapatába.

Legfrissebb hírek

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
7 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
7 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
7 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
7 órája

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
7 órája

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
8 órája

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
8 órája
Ezek is érdekelhetik