Sérült a „csodafegyver”

Vágólapra másolva!
2009.03.21. 23:46
Címkék

Rájár a rúd Böőr Zoltánra, a Győri ETO FC labdarúgójára. Alighogy felépült hosszú sérüléséből a harmincesztendős játékos, a hétközi, Kazincbarcika elleni Magyar Kupa-mérkőzésen (7–0) megint megsérült. Kezdőként kapott lehetőséget Dragoljub Bekvalac vezetőedzőtől, ám egy balszerencsés mozdulat következtében részlegesen elszakadt bal lábának lovaglóizma. Noha a szerb mester szerint a rutinos labdarúgó az ETO egyik „csodafegyverének” számít, úgy tűnik: újból három hét pihenő vár rá.

„Nagy kedvvel, önbizalommal készültem a Kazincbarcika elleni találkozóra, aztán egyszer csak megtörtént a baj – mondta szomorúan Böőr Zoltán. – Hosszan léptem a labdáért, és fájdalmat éreztem a bal combomban. Talán azonnal cserét kellett volna kérnem, de azt hittem, csupán apró baleset ért. Az első félidőt még végigjátszottam, aztán a meccs utáni vizsgálatok megállapították, hogy részleges izomszakadást szenvedtem. A jelek szerint nem csak a Kaposvár elleni mérkőzést kell kihagynom, mert az orvosok szerint három hét kényszerpihenő is várhat rám…”

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
14 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
15 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
15 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
15 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
16 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
17 órája
Ezek is érdekelhetik