rendben legyek, hiszen a kiélezett szituációkban csak így merem megcsinálni a cseleket. Persze nem azt mondom, hogy százszázalékos az önbizalmam, hiszen pályafutásom alatt ilyet még egyszer sem éreztem, de nem panaszkodom.”
Hogy Waltner Róbert duzzad az önbizalomtól, az az első félidőben kevésbé derült ki, a Zalaegerszeg alig-alig jutott el a Honvéd kapujáig, a csatárok jobbára csak szenvedtek. A találkozóra kilátogató nézők a nagy szélben dideregve nézték a „zötyögős” mérkőzést, tapsot csupán Bede Ferenc megmozdulása csalt ki belőlük: a hórihorgas játékvezető az első félidő közepe táján a felé guruló labdát „spiccel” elegánsan a magasba emelte, majd sarokkal továbbította.
„Komolyan mondom, az utóbbi időben néha már jobban szeretek idegenben játszani, a szurkolóink túlzottan kritikusak velünk szemben – mondta Waltner Róbert. – Ha már kicsit is gyengébben megy a játék, nyomban fütyülnek. Persze nem kell mindenre odafigyelni, de könnyű ezt mondani… Néhány társam hajlamos túlzottan a szívére venni a bekiabálásokat, ez a csapat teljesítményére is kihat.”
A kapust megzavarta a szemét elvakító fény
Bekiabálások helyett egy-egy megmosolyogtató hiba (cipőtalp alatt elguruló labda, óriási lufttal végződő kapáslövés-kísérlet…) után inkább gúnyos kacajt hallottunk a lelátóról, ám ez talán még rosszabb, mint néhány indulatos mondat. Hosszú ideig a Honvéd sem villogott az ellenfél kapuja előtt, a védők és a támadók között túlságosan nagy volt a távolság, olykor hetven méter is. Óriási hiba ez, ha tudjuk, hogy az angol Arsenal például húsz-huszonöt méterre szűkíti le ezt a területet.
Amíg a betegséggel küszködő Waltner Róbert a kezdőcsapatban kapott helyet, a hétközi, Kecskemét elleni Magyar Kupa-találkozó előtt rosszullétre panaszkodó Hercegfalvi Zoltán csupán a hajrára szállt be, s pályára lépését követően fél perccel a kispesti csatár már gólt ünnepelhetett.
„Csütörtökön és pénteken szerencsére már gond nélkül tudtam edzeni, és a mérkőzés napján sem volt panaszom – mondta Hercegfalvi Zoltán. – Nem bántam, hogy csupán csereként küldött pályára Sisa Tibor, főleg így utólag, hogy gólt is lőttem. Az erős beadásba csak bele kellett tennem a fejemet, és habár egy pillanatra azt hittem, hogy Vlaszák Géza megfogja a fejesemet, szerintem az utolsó pillanatban a szemébe sütött a nap, ezért sem tudta elérni a labdát.”
A jó profinak nem kell félnie, ha hibázik
Hercegfalvi Zoltán góljára viszont még volt válasz, a Zalaegerszeg nem adta fel, az ugyancsak csereként beálló Hajdú Norbert szabadrúgásból egyenlített. Sokak szerint Rabóczki Balázs rosszul állította fel a sorfalat, s ezt a vélekedést a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Csank János is megerősítette. A ZTE mestere a kispad előtt éppen jó szögben állt, hogy lássa, a labda és a kapu sarka között éppen egyembernyi hely maradt. Sisa Tibor viszont higgadtan értékelt. „Hibázni lehet, mindig ezt mondom a játékosaimnak. Ettől ne féljenek. Bevallom, én nem láttam, hogy gond lett volna a sorfallal.”
A két edző azonban abban egyetértett: a döntetlen igazságos eredmény.
