A két Péter főszerepben

De jó is ilyet végre leírni.

S mintha kollégát látnánk: Herczeg András is jegyzetelt, néhány másodperccel a kezdő sípszó után már bőszen véste a sorokat gyűrött papírjára. Eközben bal kezével a zsebében turkált, lehet, a nyerő taktikát kereste – vagy éppen a bátorságpirulát. Szükség is lett volna valamelyikre, mert a Loki szemmel láthatóan gyámoltalanul kezdett, és alig valamivel később hátrányba is került.

Az első debreceni védelmi hibánál „könyörgőre fogta” a szakember: „Nyugalom, nyugalom!”

Pedig itt bizony harcolni kellett: Kabát Péter éppenséggel olyan vehemensen csúszott egy labda után, hogy nem győztük lesöpörni magunkról a felcsapódó fűcsomókat. A csatár villámokat szóró tekintete jelezte meggyötört védőjének: elszántságból nincs hiány hazai oldalon.

Herczeg András ezért (is) mutogatott egyre izgatottabban, a feszült hangulat átragadt rá is. Alig pár méterrel odébb Szentes Lázár arcán viszont alig lehetett izgalmat felfedezni. Felvette a szemüvegét, kezeit szorosan összefonta – így ácsorgott az újpesti pad bal oldalánál, „társa” egy másfél literes szénsavmentes ásványvíz volt. Alig kortyolt belőle párat a vezetőedző, és máris közös indiánszökdelésbe kezdett a teljes kispad Kabát Péter korai góljánál.

A túloldalon a pályaedző, Zoran Szpisljak tűnt inkább aktívnak.

„Megmondtam, hogy menj oda!” – csapta össze dühösen a két kezét, miután a technikai zóna széléig szaladt, hogy dörgedelmes szavakkal minősítse a bátortalan védekezést.

Huszonhét percet kellett várni, mire Szentes Lázár is kijjebb merészkedett. Ekkor már a vendégek veszélyeztettek, de hiába élt együtt a játékkal a teljes Loki-kispad, Oláh Lóránt, majd a válogatott kerettag Rudolf Gergely helyzetét követően sem született gól, pedig az összekuporodva didergő Dudu lába mindkét alkalommal nagyot lendült.

Lendültek aztán a kezek is, csak éppen az újabb hazai gólnál a lila-fehérek szektorában: Rajczi Péter a második félidőben eldöntötte a találkozót, a kapu mögött robbanó hangorkán az újpesti éjszakába repítette a biztos hazai sikert.

Innentől csendesebbé vált a meccs, túl sok meg- és feljegyezni való eset nem akadt.

A vége azonban tanulságos volt, mert míg a debreceniek lehajtott fejjel tűntek el a lefújáskor a játékoskijáróban, addig a hűvös idő ellenére is félmeztelenre vetkőző hazaiak hosszú percekig ünnepelték szurkolóikkal a sikert.

„Nem megmondtam a Petinek, hogy intézze el?!” – büszkélkedett a kezdés előtt még acélos, a lefújás után rekedten suttogó szurkoló, majd rohant közelebb, hogy mindkét gólszerzőt a keblére ölelje, akik úgy siettek el, mint a szökésben lévő bankrablók, akiknek már a kezében van a hőn áhított arany.

Pedig egyelőre csak egy lépést tettek felé – igaz, nagyon fontosat...