Wade egy kicsit elfáradt

I. SZ.I. SZ.
2009.03.17. 00:29
Címkék

Dwyane Wade elfáradt. Nem csoda, a Miami Heat hátvédje a csapat legutóbbi három meccsén 43.3 pontos átlagot produkált, az előző meccsen a Utah ellen háromszori hosszabbítás után megnyert találkozón 52 és fél percet töltött a pályán, s ezalatt félszáz pontig jutott. Philadelphiában pedig már nem volt ereje: 34 és fél perc alatt eleresztett 21 kosárra dobásából csak nyolc talált be, Wade 18 pontot dobott – január 28. óta a legkevesebbet –, a Heat pedig 85–77-re kikapott a Sixerstől.

„Semmi energiám nem maradt” – mondta Wade, akinek ellenpéldája Donyell Marshall volt. A Philadelphia veterán csatára olyan keveset játszik, hogy Tony DiLeo edzőnek kétszer kellett szólnia, mire elhitte, hogy tényleg neki kell pályára lépnie. Mindössze a 14. meccse volt az idén, de ha már parkettre lépett, a negyedik negyedben dobott tíz pontjával el is döntötte a meccset.

„Ha a mester megérzi a siker lehetőségét, tudja, mihez, kihez kell nyúlnia. Persze ez nem jelenti azt, hogy a következő meccsen is játszom” – ismerte el Marshall.

Amíg a Miami és a Philly helye is biztosnak tűnik a rájátszásban, a Phoenix helyzete továbbra is kritikus: négy győzelemre van a nyugati nyolcadik Dallastól, miközben vészesen közeledik az alapszakasz vége. A legutóbbi játéknapon a Golden State ellen 154–130-ra nyert, szerzett pontja a legtöbb, amelyet csapat elért egy találkozón ebben a szezonban. A játékosok szerint ez a meccs nagy lökést adhat, de ha meg is nyeri a Suns a hátralévő meccseit, sorsa az előtte lévők kezében van.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
2 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
2 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
3 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
3 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
3 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
3 órája