Válság a McLarennél

I. SZ.I. SZ.
2009.03.15. 23:13
Címkék

A McLaren és a Ferrari elöljárói is elismerték, hogy a tavalyi idény végéig tartó versenyfutásuk a 2009-es előkészületek rovására ment. A wokingiak válságülést tartottak a csapat szintjén túl lassú MP4-24 miatt, míg a Ferrarinál nem a sebességgel van gond, hanem az autó megbízhatóságával.

„Mi értelme lenne tagadni, hogy gondjaink vannak – mondta Martin Whitmarsh csapatvezető, aki nyilatkozatával szembeszállt Ron Dennis elnökkel, aki a múlt héten igyekezett csillapítani a kedélyeket. – Igyekszünk megtalálni a bajok okát, de ez nem egyszerű. Az autó aerodinamikai adottságai elmaradnak a várttól, a számok pedig nem hazudnak. A Brawn-istálló autói tényleg gyorsak, a mieink pedig egyelőre lassúak. Ám tavaly megnyertük a világbajnokságot, azaz tudjuk, hogyan kell gyorsabbá tenni az autót.”

A McLaren vasárnap nem is kezdett hozzá a jerezi teszteléshez, amelyen a Brawnnal, a Renault-val és a Williamsszel közösen vesz részt. A másik három csapat már elkezdte a gyakorlást, és amíg Alonso délelőtt összetörte Renault-ját (később megjavították), Rubens Barrichello gond nélkül száguldott, és a barcelonai kollektív gyakorlást követően ismét fantasztikus időeredményeket ért el. A héten már nem tesztelő Ferrari vezetősége bízik benne, hogy versenyben lesznek a Honda utódjával, de vannak kétségeik.

„Tavaly a kocsi megbízhatatlanságán úszott el az egyéni vébécím, és attól tartok, az idén is ez lesz a gyengénk – mondta Stefano Domenicali, a Scuderia csapatfőnöke. – Az utolsó pillanatokig dolgoztunk a tavalyi autón, és kétségtelen, hogy hátrányba kerültünk azokkal szemben, akik korábban válthattak, és teljes energiájukat az idei autóra összpontosították.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
2 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
2 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
3 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
3 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
3 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
3 órája