Nyitányként aranyérem

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.03.09. 01:22
Címkék

A nemzetközi porondon is aranyéremmel kezdte az idényt Berki Krisztián. A lólengés háromszoros Európa-bajnoka az elmúlt hét végén megnyerte a hazai szerbajnokságot, most pedig a montreali világkupaverseny lólengésfináléját.

Pedig a kanadai viadal nem úgy indult az UTE tornásza számára, ahogyan elképzelte: a selejtezőben leesett a lóról. Mégis bejutott a fináléba: ötödikként, s ott már minden rendben volt. Igaz, a 15.775 pontja azt mutatja, hogy a 6.7-es indulópontszámból azért jócskán vontak le a bírók...

„A szerbajnokságon jobban sikerült a gyakorlatom. Itt, Montrealban más volt a ló, mint otthon, ehhez is hozzá kellett szoknom – mondta el Berki. –Voltam már messzebb is versenyen, de az eredmény tudatában mindenképpen megérte eljönni Kanadába. Érdekes viadal volt, feltűnt néhány új ellenfél, akikkel számolni kell áprilisban, a milánói Európa-bajnokságon is. Többen új gyakorlattal próbálkoztak, ebből a szempontból is tanulságos verseny volt.”

Berki Krisztián már biztosan tagja az Európa-bajnokságra utazó magyar csapatnak, hiszen a szerbajnokságon túlszárnyalta a szakvezetőség által meghatározott pontszámot. A kontinensviadalig valószínűleg már nem vesz részt nemzetközi versenyen.

Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
31 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
55 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik